Lelkedben kín, s homály,
Nem találod helyed a világban már,
Nem örülsz, ha élsz, mert mindened fáj,
De küzdesz, mert nem marad más.
Ragyogó lelked elnyomása,
Szürke felhők hadának kavargása,
Lelked zubogó tombolása,
Életed és értelmed háborgása.
Várod a napot, hogy ragyogjon már,
De nincs, ki rajtad segítsen már,
Egyedül maradsz, ha nem hagyod magad,
Várod a tavaszt, de addigra, semmi sem marad.
Lassan minden világos már,
S óráról-órára nem küzdesz már,
Szíved még ver, de az érzés lassan továbbáll,
Átadod magad és a küzdelem máris alábbhagy.
De mégis mindig eljön a tavasz,
S a lelked mindig új reményre kap,
Nincs már küzdelem nincs már homály,
Éled az életed és a boldogság vár!
Nem találod helyed a világban már,
Nem örülsz, ha élsz, mert mindened fáj,
De küzdesz, mert nem marad más.
Ragyogó lelked elnyomása,
Szürke felhők hadának kavargása,
Lelked zubogó tombolása,
Életed és értelmed háborgása.
Várod a napot, hogy ragyogjon már,
De nincs, ki rajtad segítsen már,
Egyedül maradsz, ha nem hagyod magad,
Várod a tavaszt, de addigra, semmi sem marad.
Lassan minden világos már,
S óráról-órára nem küzdesz már,
Szíved még ver, de az érzés lassan továbbáll,
Átadod magad és a küzdelem máris alábbhagy.
De mégis mindig eljön a tavasz,
S a lelked mindig új reményre kap,
Nincs már küzdelem nincs már homály,
Éled az életed és a boldogság vár!
