Hideg, fekete éjben vánszorgok lassan,
léptemet elnyeli a mélység, és a
néma erdőben tovasuhanó szárnyak
lelkemre ülnek, mint vicsorgó halálos árnyak.
Ágak közt vergődöm, karmok nyúlnak felém
tépik, szaggatják viseltes ruhámat,
lassan lekopik rólam minden,
nem marad más, csak a zokogó alázat.
Segítségért fohászkodom, ki innen, de
ide-oda bolyongva az erdő mélyére jutok el.
Ám sűrű erdő mélyéről kis fénycsillám villan,
picike szentjánosbogár arcom elé pattan.
Egy, kettő, három, majd sok százan lettek,
hívó kérésemre segítségül jöttek.
Fényutat törtek lelkem kapujához,
erőt adtak nekem a továbbjutáshoz.
Aranyló fényükkel vezettek ki engem,
a sötétség elmaradt, újra melegre leltem.
Szeretet, ami engem ide visszahozott,
köszönöm nektek kedves kis Szentjánosok.
A távolságot kémlelem, messze még az otthon,
virrad már a hajnal, a napkorong lustán
kúszik fel az égre, bánatom tovaszáll,
lelkembe visszatér a béke.
léptemet elnyeli a mélység, és a
néma erdőben tovasuhanó szárnyak
lelkemre ülnek, mint vicsorgó halálos árnyak.
Ágak közt vergődöm, karmok nyúlnak felém
tépik, szaggatják viseltes ruhámat,
lassan lekopik rólam minden,
nem marad más, csak a zokogó alázat.
Segítségért fohászkodom, ki innen, de
ide-oda bolyongva az erdő mélyére jutok el.
Ám sűrű erdő mélyéről kis fénycsillám villan,
picike szentjánosbogár arcom elé pattan.
Egy, kettő, három, majd sok százan lettek,
hívó kérésemre segítségül jöttek.
Fényutat törtek lelkem kapujához,
erőt adtak nekem a továbbjutáshoz.
Aranyló fényükkel vezettek ki engem,
a sötétség elmaradt, újra melegre leltem.
Szeretet, ami engem ide visszahozott,
köszönöm nektek kedves kis Szentjánosok.
A távolságot kémlelem, messze még az otthon,
virrad már a hajnal, a napkorong lustán
kúszik fel az égre, bánatom tovaszáll,
lelkembe visszatér a béke.
