Bánatán az ember
Csak egy dologban hihet,
Ha vállán súlyos a teher,
Hozzá visszatérhet.
Bízni kell benne,
Hogyha esély nincsen,
Mert ellep a világ szennye,
S ott ragadsz bilincsben.
Miért nézel rám?
Mondd, mit látsz bennem?
Nyakamon már rég a hám,
Bizony súlyos terhem.
De ne hagyj még elveszni,
Ugyan ments meg engem,
Hagyj még éltet tervezni,
Hadd tisztítsam lelkem.
Rajtad kívül egy ember,
Birtokolja létem,
Szeme, mint végtelen tenger,
Igen, olyan egészen.
Vele tán elfutnék oly messzire,
Hogy ne gondoljak rád,
Csalfa, vak reményre!
Vele nem kell félnem,
Övé szívem egésze,
Vigyázza minden léptem,
Lelkem főkertésze!
Gondosan ápolja,
Kertem virágait,
Mámat széppé varázsolja,
S ablakát tárja ki.
De elvetted tőlem őt,
Mert magadnak akarsz,
Kipróbáltad rajtam erőd,
Ezzel összezavarsz...
Mit adhatsz te nekem,
Mit tőle nem kaphatok,
Kígyózó reményem,
ha veled maradok?
Ne válaszolj, kérlek,
Hadd bízzak még benne,
Ha holnap még élhetek,
Utam hozzá vezetne.
Elérhetem őt, ha nagyon akarom,
Bár már fáradok, nem tagadom,
Küzdök majd érte, ellened,
Eltaszítom magamtól önző szerelmedet!
Erőt adtál nekem,
Te vagy egyetlen hitem,
Végtelen regényem,
Megmaradt erényem.
Ihletet adsz, ha kérem,
A csillagokba emelsz,
Magam a pokolba érzem,
Ha sokszor nem felelsz...
Gondolatban marasztalsz,
Kezeddel arcon csapsz,
Érzésekkel tapasztalsz,
Bármikor megkaphatsz.
Csak játszol velem,
Mint macska az egérrel,
Olykor fogod kezem.
S én nézek rád rettegéssel.
Csak egy dologban hihet,
Ha vállán súlyos a teher,
Hozzá visszatérhet.
Bízni kell benne,
Hogyha esély nincsen,
Mert ellep a világ szennye,
S ott ragadsz bilincsben.
Miért nézel rám?
Mondd, mit látsz bennem?
Nyakamon már rég a hám,
Bizony súlyos terhem.
De ne hagyj még elveszni,
Ugyan ments meg engem,
Hagyj még éltet tervezni,
Hadd tisztítsam lelkem.
Rajtad kívül egy ember,
Birtokolja létem,
Szeme, mint végtelen tenger,
Igen, olyan egészen.
Vele tán elfutnék oly messzire,
Hogy ne gondoljak rád,
Csalfa, vak reményre!
Vele nem kell félnem,
Övé szívem egésze,
Vigyázza minden léptem,
Lelkem főkertésze!
Gondosan ápolja,
Kertem virágait,
Mámat széppé varázsolja,
S ablakát tárja ki.
De elvetted tőlem őt,
Mert magadnak akarsz,
Kipróbáltad rajtam erőd,
Ezzel összezavarsz...
Mit adhatsz te nekem,
Mit tőle nem kaphatok,
Kígyózó reményem,
ha veled maradok?
Ne válaszolj, kérlek,
Hadd bízzak még benne,
Ha holnap még élhetek,
Utam hozzá vezetne.
Elérhetem őt, ha nagyon akarom,
Bár már fáradok, nem tagadom,
Küzdök majd érte, ellened,
Eltaszítom magamtól önző szerelmedet!
Erőt adtál nekem,
Te vagy egyetlen hitem,
Végtelen regényem,
Megmaradt erényem.
Ihletet adsz, ha kérem,
A csillagokba emelsz,
Magam a pokolba érzem,
Ha sokszor nem felelsz...
Gondolatban marasztalsz,
Kezeddel arcon csapsz,
Érzésekkel tapasztalsz,
Bármikor megkaphatsz.
Csak játszol velem,
Mint macska az egérrel,
Olykor fogod kezem.
S én nézek rád rettegéssel.
