nincs unottabb, mint a lassú kattogás,
hiába fénylik minden azúrkékben,
közhelyes nekem a tavaszrianás.
Illatod most paplanra szálldos,
testemre mégsem hull vágytakaró,
alakod kellene, a hiányt elmosó,
ölemben felolvadna a hó.
Ágytársam lett a lámpacsend,
álmosan fényezi hiányod,
hiába a tavaszi étrend,
ha hordod bundakabátod.
Kacsák csőre összeforr a tavirózsákon,
macskaszerelem az ereszen tán a való,
pillangó lennék, válladra szálló,
ölemben felolvadna a hó.
Herceg, te ott a messzeségben,
nélküled ólomsúlyú minden lét-ék,
mi a földi húspiacon kapható,
mosolyrubinodtól
ölemben felolvadna a hó.
