takard be köntösöddel a
téli hold hidegét,
hogy ne fázzon jéggé dermedt
fiad: a messziség.
Bontsd ki tenyered,
olvasd a holnapot; ne hallgasd
sírásod tovább. A csend, a csend
többet ád
és vesz. Mindennap többedszer
halunk, hiába állunk igazunk
mellett, kimérik ránk is a Jób-sorsot,
és nem lesz tovább,
aláhull a Harmadnap,
külön vérrel, külön itatnak
