Edmond J. Lawrence: Jöjj hát el...

Vakon szeretni, remélni, vágyni akarok...
Muzsika szóljon fülembe, zengjék az angyalok.
Repülni, szállni a végtelen érzések tengerén,
Simogatást érezni Vénuszom tenyerén.

Miért vágyom úgy? Talán mert rég volt?
Vagy mert az élet játszik, egy trükk amit begyakorolt?
Nem számít. Érzem, vágyom már nagyon,
Legyen új múzsám, lelkem ringassa, boldoggá tegye a holnapom!

Tudom, szinte már magamon érzem,
Ahogy kezem fogja, szívem szárnyal időben és térben.
Sétálunk, csak úgy megyünk előre ketten,
Gyertyafényes szobába csábítja testem!

Érezteti velem, hogy én vagyok számára a Mars,
Hogy követne bárhova, együtt nem érne minket semmi kudarc.
Vajon átélem majd ezt? Van rá esélyem?
Én hiszem, mint gyerek a tündérmesékben!