Hangszer, csak hangszer vagy, te kis tárogató!
Faragott fadarab, mégis reményt adó.
Megnyitja bús hangod a bezárt lelkeket,
Nem hallott senki még ily bús éneket.
Keserű életnek minden bánatáról,
Egy nemzet sorsának minden fájdalmáról
Szól a dal édesbús torkodból messzire.
Hallhatná a világ, de nem hallja senki se,
Csak az a maroknyi bús magyar melletted,
Aki életében oly sokat elvesztett.
Hitet, reményt, hazát, az egész világot,
Mindent, amit egykoron oly nagyon imádott.
Dalolj, hát dalolj, te bús tárogató,
Tárd ki a világnak, ami nem hallható!
Mutasd, meg mi fáj a szegény magyarnak,
Mi az, mit a szívek a világtól akarnak!
Akarják a hazát, ami szétszakítva,
Egységbe forrasztva, szépen felállítva!
Népének kívánva örök üdvösséget,
Az egész világnak békét, tisztességet
