Már a délután perceit
számlálta az óra,
míg te kint, a hintaágyon
tértél nyugovóra.
Kimentem a verandára
- csak osonva, csendben -,
és óvatosan leültem
ide, veled szemben.
Gondoltam, netán olvasok
pár oldalt e könyvben:
ehelyett mereven néztem
arcod, alvás közben.
Eltűnődtem, mi húzhatta
szép mosolyra ajkad -
Tán egy szebb világ jelei
mutatkoztak rajtad? ...
Felhőkre könyökölt a nap,
fény lepte be arcod;
s szép álmod tengerén úszva
kerested a partot.
A friss őszi szellő lágyan
simogatta tested,
míg az avarlepte kertben
virágillat terjedt.
S te csak némán szenderegtél,
nem zavart meg semmi:
nekem így is megtisztelő
sorsod része lenni! ...
Hisz üres szavak nélkül is
jó szeretni téged -
s kívánom: e földi érzés
sose érjen véget!
0 Megjegyzések