Baráth Sándor: Voltál (szonett)

Voltál és én el nem felejtelek,
Gazdagabb lett emlék romantikumom.
Késő ősszel hulló falevelek
Hoztak és vittek, de még vársz, tudom.

Didergő téli ködös vakhomály,
Vár most reánk és nehéz kezdetek.
Millió mészváz, akár a koráll,
Rakodnak bennünk bánatszigetek.

Emelt fővel kell, várjuk a tavaszt,
Hagyjuk sorra a mérföldköveket.
Ilyen a sors: meneszt és maraszt,

Át kell lépni a tükörüveget.
Új perspektívák tüze föllobog,
S így megy mindaddig, míg a szív dobog.