Csehy Zoltán Amalthea szarva című, száz itáliai humanista költő alkotásait tartalmazó, a Kalligram Kiadónál idén megjelent fordításkötete nemcsak hiánypótló gyűjtemény. Több mint hétszáz oldalon mutatja be egy igen jelentős korszak olyan alkotóinak munkásságát, akiket néhány kortárs szinte teljesen elhomályosít.
Nyugodtan feltehetnénk a kérdést: ki olvas ma humanista költészetet? S hogy azon a néhány ismert, a világirodalom nagyjai közt számon tartott szerzőn kívül ki is van ma jelen e több száz évet átölelő hagyomány képviselői közül? – valószínűleg nagyon kevesen. Ki ismeri Vetési László, Girolamo Balbi vagy épp Alessandro Bracessi nevét? Az érdeklődők közé legfeljebb az irodalomtudósokat, fanatikusokat sorolhatnánk.
Ha az európai kultúrára gondolunk, annak gyökereire, vagy legalábbis fontos állomásaira-időszakaira, sokan úgy tekintenek a reneszánsz korra, mint amiről gyakorlatilag majd' mindent tudunk – olyan kor ez, mely iránt az érdeklődés rövid időközönként újra fel-felerősödik. De nincs ez így feltétlenül a költészettel kapcsolatosan (vagy csak egy nagyon szűk kört érintve), sőt, ahogy a könyv hátlapján is olvashatjuk: „Nem túlzás azt állítani, hogy a humanista, neolatin irodalom mellőzésével egy atlantisznyi terület süllyedt el a feledés homályába.” – S valóban, ebből a meglehetősen izgalmas, a verselési technikát tökélyre fejlesztő, és ugyanakkor tartalmában is igen színes alkotói korszakból állított össze a szerkesztő-fordító egy olyan szövegkorpuszt, amely egyszerre fogja át ezt az időszakot (vagy legalábbis mutatja föl annak legjelentősebb és legizgalmasabb alkotóit), s ugyanakkor újrafordít (újragondol-újraértelmez) olyan szövegeket, melyek az olvasók előtt sem ismeretlenek – gondolok itt elsősorban Janus Pannonius jól ismert epigrammáira, melyek közül a talán leghíresebb, a Pannónia dicsérete is megmutatkozik egy más nyelvi regiszteren: „Egykor Itália szülte a legjobb könyveket, ám most / pannon föld dalait bújja a versszerető! / Hírnevem oly ragyogó, de neked, te, a szellemem által / megnemesített föld, még ragyogóbb a neved! // Azt, amit olvastak, régebben Itália adta, / most meg a pannon föld versein ámul a nép. / Hírnevem oly ragyogó, de hazám, a tiéd ragyogóbb lett, / szellemem érdemként még nemesebb a neved.” A fordító – könyvvégi jegyzetében – kihangsúlyozza azt a furcsaságot (talán ellentmondást), miszerint az adott költők büszkék voltak saját hazájukra, gyökereikre, és hangot is adtak ezen álláspontjuknak, ugyanakkor sokan jelentős vagy talán legjelentősebb műveiket (neo)latin nyelven írták, melyen akkor sem értettek sokan, majd a pont az egyre egységesebbé váló nemzeti nyelvek sem segítették elő ezen szövegek nagy tömegekhez való eljutását. Így elsősorban presztízskérdés volt, egyfajta versengés, „belső harc”, hogy a humanisták, ókori mintára latin nyelven alkossanak jelentőset: „(...) valamennyien hittek egy új világ, nevezetesen a párbeszéd kultúráján alapuló antikvitás újraéleszthetőségében, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy költeményük helyt álljon a legjobbakkal folytatott örök versengésben.” – A kettősség talán még abban a vonatkozásban is igaz (és figyelemre méltó), hogy a humanista költők valamilyen módon egyensúlyt voltak képesek találni a témák megválasztása között.
Csehy Zoltán a könyv minden szerzőjét rövid életrajzi jegyzettel igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz; ez azonban leginkább az alkotási folyamatokra, a szerzőnek az alkotáshoz való viszonyára helyezi a hangsúlyt. Az persze természetes, hogy az „ismeretlen szerzőkről” szinte minden információ újdonságként hat, de a szerkesztő-fordító Petrarca vagy akár Boccaccio tekintetében is tud újat mondani. Nem meglepő, hogy a humanisták háttere általában meglepetésekkel teli és nagyon is élő, hús-vér embereket találunk a „szövegek mögött”. Ahogy korábban említettem; több mint 700 oldalas a könyv, így nehéz dolga van az embernek, ha ki akar emelni valakit-valamit – talán valahol igazságtalanság is –, de álljon itt Vetési László letisztult, szinte rezignált disztichonja, aki egyébként költészetében – ahogy életrajzi jegyzetében azt Csehy Zoltán ki is emeli – „az íjászat, a bor, a harci virtus konvencionális magyarságképei mellé (…) a humanista erényeket is felsorakoztatja.”
„Nézzék mások harcba rohanni serény katonákat, / Múzsáim látnom énnekem éppen elég.”
Az Amalthea szarva elképesztő gyűjtemény – vegyék kezükbe mindazok, akik különlegességre vágynak, s akik a humanizmusért, a költészetért vagy egyszerűen csak az olvasásért rajonganak.
Ha az európai kultúrára gondolunk, annak gyökereire, vagy legalábbis fontos állomásaira-időszakaira, sokan úgy tekintenek a reneszánsz korra, mint amiről gyakorlatilag majd' mindent tudunk – olyan kor ez, mely iránt az érdeklődés rövid időközönként újra fel-felerősödik. De nincs ez így feltétlenül a költészettel kapcsolatosan (vagy csak egy nagyon szűk kört érintve), sőt, ahogy a könyv hátlapján is olvashatjuk: „Nem túlzás azt állítani, hogy a humanista, neolatin irodalom mellőzésével egy atlantisznyi terület süllyedt el a feledés homályába.” – S valóban, ebből a meglehetősen izgalmas, a verselési technikát tökélyre fejlesztő, és ugyanakkor tartalmában is igen színes alkotói korszakból állított össze a szerkesztő-fordító egy olyan szövegkorpuszt, amely egyszerre fogja át ezt az időszakot (vagy legalábbis mutatja föl annak legjelentősebb és legizgalmasabb alkotóit), s ugyanakkor újrafordít (újragondol-újraértelmez) olyan szövegeket, melyek az olvasók előtt sem ismeretlenek – gondolok itt elsősorban Janus Pannonius jól ismert epigrammáira, melyek közül a talán leghíresebb, a Pannónia dicsérete is megmutatkozik egy más nyelvi regiszteren: „Egykor Itália szülte a legjobb könyveket, ám most / pannon föld dalait bújja a versszerető! / Hírnevem oly ragyogó, de neked, te, a szellemem által / megnemesített föld, még ragyogóbb a neved! // Azt, amit olvastak, régebben Itália adta, / most meg a pannon föld versein ámul a nép. / Hírnevem oly ragyogó, de hazám, a tiéd ragyogóbb lett, / szellemem érdemként még nemesebb a neved.” A fordító – könyvvégi jegyzetében – kihangsúlyozza azt a furcsaságot (talán ellentmondást), miszerint az adott költők büszkék voltak saját hazájukra, gyökereikre, és hangot is adtak ezen álláspontjuknak, ugyanakkor sokan jelentős vagy talán legjelentősebb műveiket (neo)latin nyelven írták, melyen akkor sem értettek sokan, majd a pont az egyre egységesebbé váló nemzeti nyelvek sem segítették elő ezen szövegek nagy tömegekhez való eljutását. Így elsősorban presztízskérdés volt, egyfajta versengés, „belső harc”, hogy a humanisták, ókori mintára latin nyelven alkossanak jelentőset: „(...) valamennyien hittek egy új világ, nevezetesen a párbeszéd kultúráján alapuló antikvitás újraéleszthetőségében, s mindent elkövettek annak érdekében, hogy költeményük helyt álljon a legjobbakkal folytatott örök versengésben.” – A kettősség talán még abban a vonatkozásban is igaz (és figyelemre méltó), hogy a humanista költők valamilyen módon egyensúlyt voltak képesek találni a témák megválasztása között.
Csehy Zoltán a könyv minden szerzőjét rövid életrajzi jegyzettel igyekszik közelebb hozni az olvasóhoz; ez azonban leginkább az alkotási folyamatokra, a szerzőnek az alkotáshoz való viszonyára helyezi a hangsúlyt. Az persze természetes, hogy az „ismeretlen szerzőkről” szinte minden információ újdonságként hat, de a szerkesztő-fordító Petrarca vagy akár Boccaccio tekintetében is tud újat mondani. Nem meglepő, hogy a humanisták háttere általában meglepetésekkel teli és nagyon is élő, hús-vér embereket találunk a „szövegek mögött”. Ahogy korábban említettem; több mint 700 oldalas a könyv, így nehéz dolga van az embernek, ha ki akar emelni valakit-valamit – talán valahol igazságtalanság is –, de álljon itt Vetési László letisztult, szinte rezignált disztichonja, aki egyébként költészetében – ahogy életrajzi jegyzetében azt Csehy Zoltán ki is emeli – „az íjászat, a bor, a harci virtus konvencionális magyarságképei mellé (…) a humanista erényeket is felsorakoztatja.”
„Nézzék mások harcba rohanni serény katonákat, / Múzsáim látnom énnekem éppen elég.”
Az Amalthea szarva elképesztő gyűjtemény – vegyék kezükbe mindazok, akik különlegességre vágynak, s akik a humanizmusért, a költészetért vagy egyszerűen csak az olvasásért rajonganak.
0 Megjegyzések