Valaczka Lóránt: Énélő festmény

Élő festmény vagy, ami engem tesz élettelenné.
Lassan kerülök melléd a vászonra, hogy ott maradjak örökké!?

Minden mozdulatoddal egyre csak festesz,
Nem tehetsz róla, de én sem kértem, hogy ezt tedd.

Arcom már most a vászonba égett,
Hangom pedig a csenddé lett.

Vonalaim kirajzolódnak lényed ecsetvonásaitól, egyre jobban,
De szív nem dobog festett mellkasomban.

Ha rám nézel, már csak érdes, festett arcomat látod,
Nem tudok mit tenni, de nem is bánom.

Ha a világ kiszakít és visszaránt a földre,
Elég egy szavad, és visszakerülök a képre.

Te egy festett kép vagy, de engem tettél élettelenné,
Akkor még vállaltam volna, hogy így maradjon örökké.

Vérereimből, lassan elfogyott az oxigén,
A légzés nem csábított úgy, ahogy szemed kékje,
Ez volt lelkem igazi "vétke".