Sóvágó Csilla: Álom

Tébolyító, édes álom,

bíborfény és csalogányok...

Döngicsélő méhecskéknek

virágmező, kaptár télre.

Érintetlen, szűz természet,

Itt bolyongok a sarki fényben.

Minden csöndes, egyedül vagyok,

Végre nyugodtan gondolkodhatok.

Bársonyos fű puha ölelése

Beburkolja testemet,

Amint mindent elfeledve

Lassan belehemperedek.

Egymagam e csöndességben 

Egyetlen dolog tart még ébren:

szívem heves kapálásba kezd,

Mikor rám veted tekintetedet!

Ez csak álom lehet!

Hisz itt vagy, velem!!

Homályból burkolóztál ki kedvesem.

Kezem reszket, arcom lángol,

Mit ki nem hoz belőlem 

egyetlen pillantásod!

Bárcsak sose múlna el ez a perc,

Míg szótlan állunk kéz a kézben.

Ha nem lennék oly meglepett,

Csókokkal halmoználak el téged.

Telnek, múlnak így a percek,

Mire végre hangod töri meg a csendet.

Mert én most szólani nem tudok,

Ajkam nem mozdul konokul.

Hirtelen magadhoz rántasz,

S átölelsz hevesen,

Fülembe súgod reszketve:

Nem hagylak el többé, kedvesem!

Újra azt kívánom, hogy bárcsak

Soha ne múlna el e csodás perc,

S így maradnánk örökre, 

Kéz a kézben.

Test a testtel, szív a szívvel,

elszakíthatatlan kötelékben!

Csak egyet kérek tőled kedves:

Tartsd meg szavad, s ne hagyj el

SOHA TÖBBET!