Pongrácz Ágnes: Vagyok

egyedül ülök

a monitor fénye a világosságom
a fehér billentyűzet betűi a barátaim

(ők érzik az ujjaimat...)

a hangszórón egy ismeretlen ismerős hangja szól
és amíg énekel
utazom
(egy dallamon át
távozik tőlem a fáradt este)
előttem a sors óceánjának kék vize
életem partját lassan nyaldossa
a hátam mögött sziklák
köröttem a homok nyugalma
a mozdulni sincs kedvem hangulatban
egyedül ülök

jó így
(de veled még jobb volna)
...
vagyok a szív
a dobbanásom halk
senki se hallja
és ha rám-figyelsz
már baj van

vagyok a szél
kevés neked
ha megcirógatlak
és túl sok
amikor tombolok

vagyok a semmi
körben az álmaim
mind kikacagnak
("Bóbita" hallgat)

tizenkét álom
az óramutató körbejár
a tizenharmadik mindig a halál
a tarotban
valami véget ér
s valami kezdődik
újra
(nincs a számlapra írva)
Halleluja

egyedül ülök az óramutatóban
és nézem
ahogyan a part minden homokja
egy tölcséren át lepereg
nem fordul a szerkezet
a billentyűk a barátaim
nem a te kezed