Péter Erika: A tenger metamorfózisai 1. - Az Adria Montenegrónál

– ma –
elvarázsolt kastély tükre,
fénykabátja zöldesszürke
végtelenben-oldott tempera
szinte mozdulatlan,
de néha-néha
ágaskodik a hullámtaréj,
s lágyékomhoz ér,

a Nap tüzes katlan,
csordultig telt vörös gömb,
szél nincs, csak csend
s lélegzet,
algaszálak, áramlatok
pillangóznak rajtam,
– érintésük kényeztet –

*

– tegnap –
jött a vihar,
hallottam neszezését
a kőfal repedéseiből;
fű és gaz közt zörgött,
a víz sziklának verődött
– elnyomta
a kabócák harsány kórusát –

az öböl magas
mennyezete mögött
egy király hangja
parancsokat osztott,
– az ég minden színe
összekuszált szivárvánnyá foszlott.