mint egy magányos kő a parton
arcom a nap felé tartom
szememre csukom szempillámat
hogy ne érjen el a bánat
de mindenre árnyék vetül
lelkemben is homály ül
s ahol van fény ott van árnyék
s én az utóbbihoz tartoznék
üldögélek egy kicsit a nincsben
az árnyék az egyetlen kincsem
magányosan ülök a parton
s arcom immár a köd felé tartom
0 Megjegyzések