Csillogó éle szemednek, zölden izzik a mélyben.
Előrántja kardját tekinteted,
megmártózik kékszemem üregében.
Szúrásod átúszik lelkem belsején.
Óceán láncai elpattannak,
Elárasztja világod lebegő vágyait,
Mélybe húzza a zöld fellegeket.
Tágra nyitod beszűkült szemed.
Zöld és kék sugár elveszik a szavak harapásában.
Szemed átvág a levegő kemény falain.
Lesújt rám, pupillám közepébe vág.
Hullámok közé szúrt kard,
Egyensúlyban tart.
Kihúzhatatlan zöld szemek.
Mellkasomba maradt lélegzetek.
Tűhegyes érzelem, lágyan bőröm alá kúszik.
Kétélű fegyver, élesen agyamba csúszik.
Most, se vihar, se hurrikán, se ember,
se démoni csel, bennem otthonra nem lel.
E kard vízszintesre vágja hangulatom rücskeit.
TE!
Zöld kardú szerelem, maradj örökre velem!
Megmentettél engem.
Megöltél, s a halál újra feltámadt bennem.
0 Megjegyzések