Te sikítasz, én ordítok
Míg te sírsz, én hódítok
Árnyékot követsz, én vagyok az árnyék!
És még akkor is én lennék, ha már semmit se látnék.
Te nyögsz, míg nem fáj semmi
Én csak akkor, ha nem lát senki
Virrasztok, mert az éjszaka kötelez
Néha hibázok, mert egy átok körbe vesz
Magam vagyok, a látszatnak nem embere!
Mert a látszatnak gyakran nincsen csak szeme!
S ha csak a szeme van,szava hallatlan, és hangos
S míg szava közül egyetlen egy sem rangos
Mégis többet ér, mint a láthatatlan árnyéké.
Kit követ az ember, de gyakran letépné
Mert az út nem egyenes, kacskaringós élet
S az árnyéknak útja már soha nem lesz védett.
Mert ez az élet.
0 Megjegyzések