1951-et írunk. Családom elhatározza, hogy meglátogatjuk Édesanyám testvérét Feri bátyámat Mászlonyban, mivel olyan nagy szeretettel hívtak bennünket a Szent István napi búcsúra. Elérkezett a nagyon várt Vasárnapi nap. Édesapám reggel előkészítette a lovas kocsit, felpakolta a lovak ennivalóját, feltette számunkra a fíderes üléseket és elindultunk az erdőn keresztül a búcsúra. 11 óra körül értünk oda.
Már nagyon várt a család bennünket. Egy hosszú cselédház előtt álltunk meg, melyben öt család lakott. Mikor leszálltunk Mari ángyom meg is jegyezte:
Ha nem jöttetek volna el, bíz isten megharagudtunk volna, arra gondolván, hogy lenéztek bennünket!
Persze ez a megjegyzés csak félig vehető komolyan, mert abban az időben a rokonság szoros fenntartása volt a jellemző. Minden családnak 1 szoba, konyhája volt és egy kamra. A világítás petróleumlámpa volt. Ángyoméknál elemes kisrádiót is felfedeztünk. Minden egyes lakás előtt kis virágoskert állt, futó rózsákkal, amelyek az ereszig felkúsztak a ház falain. A földön a muskátlik minden színben pompáztak, volt ott többféle leander bokor is, rozmaring, és nagyon szép többszínű dáliát is láttam. Ezek az emberek nem elveszett emberek voltak, igyekeztek a helyzethez képest mindent elkövetni, hogy szép és jobb legyen az életük. Mire a rövid kis nézelődésből bementünk a házba, már kész volt az ebéd. Volt ott minden jó, pörkölt, rántott hús, kacsa pecsenye, az ebéd végére pedig kalács és rétes. Ebéd után ángyom aki nagyon talpra esett asszony volt, megmutatta a kis gazdaságukat. Megtalálható volt ott szinte mindenféle háziállat, tehén, disznó, kecske, birka, kacsák és csirkék. A veteményeskertjük is nagyon szép volt, amit még az uraságtól kaptak konyhakertnek. Mi gyerekek a szemle után unokatestvéreink vezetésével a puszta felfedezésére indultunk. Mondták, nézzük meg az Iskolájukat, mert az is volt ott. Az intéző háza mellett állt ami ugyancsak rendben volt tartva. Egy tanító házaspár igyekezett a mászlonyi gyerekeket mindenre megtanítani. Volt énekkaruk, tánccsoportjuk, és évente legalább kettő színdarabot előadtak. Az iskola előtt állt a harang, melyet déli 12 órakor és este 7 órakor az arra illetékes harangozó megcsendített. Ez a harangszó elhallatszott a puszta minden részére. Majd megnéztük a tehén és ló istállókat is. Nekem a kisborjuk tetszettek, mert meg lehetett őket simogatni. Mariska unokatestvérem egy újabb ötlettel állt elő:
Gyerünk le a tóhoz, oda jár a puszta minden kacsája, libája úszkálni.
Le is futottunk. Ott annyi szárnyas jószág volt együtt, melyet azóta sem láttam. A vizet nem is lehetett szinte látni. Leültünk a partra és figyeltük az állatok lemerülését a víz alá. Emlékeim között ez egy felejthetetlen kép maradt. Nézelődés után futás haza, és kettő óra körül irány a búcsú. A búcsú az volt urasági parkban volt, még ma is magam előtt látom azokat a szép fenyőket és bokrokat, azt a sok rózsafát. A búcsú öt - hat sátorból állt melyben volt céllövölde, ajándék árusok és a búcsú központja a ringispil /körhinta / , melyet ki is használtunk többszőr is felültünk rá. Nem is gondoltam, hogy ilyen sokan összejönnek egy pusztai búcsúra. A környékbeli pusztákról érkeztek főleg a vendégek, de voltak Dombóvárról, Kocsoláról is fiatalok. Este kértük édesanyámat és ángyomat, hogy menjünk el a búcsúi bálba el is mentünk, már délután szólt a zene, egy tangóharmonikás egy hegedűs és egy dobos fiatalember szórakoztatta az összegyűlt vendégeket. Emlékszem a hangulat nagyon jó volt, mi lányok körbe álltunk és táncoltunk, míg valamelyik fiú fel nem kért bennünket táncolni. Úgy éjfél körül mentünk haza a bálból. Ángyom helyet csinált számunkra, kettesével aludtunk, mivel csak egy szoba konyha volt a rokonságnál, de mi így is nagyon jól éreztük magunkat. Többször hallottam, hogy a pusztán nincs élet és a nép nyomorban él, én többször ellátogattam Mászlonyba, de ezt egyszer sem tapasztaltam. Szépen kimeszelt házak, előttük virágoskert. Ha nem volt valaki lusta dolgozni annyi állatja lehetett amennyit akart. Ami még megfogott engem azaz összetartás, és egymás iránti tisztelet ami sokak szerint csak az ilyen kis közösségekben jöhetett létre.
Soha nem felejtem el azt a vendégszeretetet, amivel Feri bátyám és Mari ángyom körül vette a családunkat. Kora reggel indultunk haza. Feri bátyámnak és Mari ángyomnak megköszöntük a szíves vendéglátást, és szeretettel meghívtuk a családot szüretre. Meg is ígérték, hogy természetesen eljönnek, mi gyerekek nagyon örültünk, hogy szüretkor megint együtt lesz a rokonság.
0 Megjegyzések