Gyengéden birítja szőkeségem vállad.
Lassan bontogatom magamból a csendet.
Lágy érintések, mint puha, bíbor selymek
életre simítják a holt lelkű fákat.
Vénült tölgy derekát szívembe ölelem.
Suttogva peregnek a falevél szavak.
Szélfésű borzolta árnyas lombok alatt
lépted elé terítem varázsköpenyem.
Apró kavics elrejtett kék bársonytokban
szabadságot vágyva folyóba csobban.
Remény csillan a patak menti köveken.
Halovány fénykoszorú máglyára lobban.
Szárnyra kelek az illanó pillanattal.
Hagyj még kicsit... kérlek, labdázni a nappal.
1 Megjegyzések