Eső kopog téglaszín tetőkön,
szürke felhő ontja sűrű könnyét;
fájdalmában hangja dörren, szikra
pattan hunyorgó szeméből.
Szívfájdalom süvölt át a légen,
hangos borzalom; zeng az égi dal,
sistereg, s cikázó villanásban
hull alá a tüzes ménkő.
Eső kopog, hullik benn a szívben.
Halk pergése ritmust dobol; ázik
könnyben, dala könyvben – villámlása
földrészeken általível.
2011. július 15.
2 Megjegyzések