Mindig vissza-visszatérő dilemmám, hogy egyszerűen nem tudok kiigazodni a nők agyán. Igen, ez sokszor mókás helyzeteket is szül, de most nem erről van szó. A lányoknak a hozzám fűződő viszonyát nagyrészt eddig csak úgy tudtam aposztrofálni, mint amikor egy doboz óvszert kellett eladnom a nyílt utcán valakinek a testvérosztály-buli egyik feladata gyanánt: mindenki csak nevet és tovább megy. Amióta véget ért kb. 2 éve az első igazinak mondható kapcsolatom, nem közeledtem komolyan senkihez sem. Éltem a magam kis egyszerű életét, javarészt a barátaimra támaszkodva. Első szerelmem tárgyával pedig sikerült a drága jó önfejűségem miatt -akkor még azt hittem, egy életre- összevesznem. Végül csak sikerült kibékülnünk de látszott rajta, hogy azután (teljesen jogosan) tartja velem szemben a távolságot. Voltak fellángolásaim, voltak. De kinek nincsenek? Van egy olyan tulajdonságom, hogy pontosan csak olyan lányokat tudok kinézni magamnak, akik semmilyen körülmények között nem kezdenének velem. (Bárcsak a lottózás menne így...). Tehát, ott tartottam, hogy próbáltam túllépni rajta a szakítás után, és más vizekre evezni, főként osztálytárs-nőim körében. Mindezek szintúgy csak sóvár ábrándok maradtak, az élet megrontói... Közben pedig újra egyre többet beszélgettem Vele: kiváncsi volt, hogy megy a sorom tovább a lányoknál, megnézte a verseimet, amikkel gyakran nyaggatok sokakat (ne haragudjatok).
Lényegében újra egész jó barátok lettünk. Különösen mostanában beszélgettünk/beszélgetünk elég sokat, de most is éreztem rajta valamiféle ridegséget, távolságtartást. Ezt nem azért mondom, mert nagyzolni akarok, de én tényleg nagyon szerettem és szeretem mind a mai napig. Próbáltam is néhányszor újra közeledni hozzá, de elhárított. És akkor újra jött a sors, a fene nagy tréfamester: tegnap váratlanul írt Nekem, hogy lenne pár kérdése. Máskor is volt már ilyen, de most sokkal komolyabbnak tűnt, én is egészen megijedtem. A beszélgetés tetőpontján bevallotta, hogy jobban szeret, mint egy barátot. És Nekem ebben a pillanatban totálisan végem lett. Minden értelemben. Olyan váratlanul ért ez a kijelentése, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Elkezdtek bennem kavarogni mindenféle érzések. Felrémlett bennem, hogy esetleg megint csak azért mondja ezeket, mert így akarja megállítani a közeledésemet. Nagyon szeretem Őt, mert csodálatos ember, akivel mindent meg lehet beszélni és roppantul odaadó is. Ezeket egyáltalán nem azért mondom, mert ezt olvasni fogod, hanem, mert így is gondolom. Nem állítom én sem, hogy jelen esetben már szerelmes vagyok, de ami tény, hogy amikor beszélek vele, valami olyan leírhatatlan érzés birtokolja a szívem, amitől nem tudok szabadulni. És most térjünk vissza a történet elejére, amikor a testvérosztály-bulit említettem. Álljunk meg itt: én végülis eladtam azt a doboz kotont, ráadásul a legdrágábban, és ezzel megnyertük a verseny ezen feladatát. Érdekes párhuzam. Tudom, van neki egy eléggé komoly kapcsolata, ezt tiszteletben tartom. De az óvszerről is csak sejtjük, hogy mi történt vele azután, hogy eladtam...
0 Megjegyzések