József Attila: Boldog hazug

Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság:

kinek sebet kap reszkető keze,

ha leszakítja a tilalmas rózsát.

Boldog hazug - értetlen szelleme

a meg nem fogant, ártatlan valóság:

pihen rajta a mindenség szeme,

bámulja őt, az öröklét lakósát.

Én nem leltem szívemben, sem az égben

s e halott fényű istentelenségben

szívdobogással ringatom magam,

kit más-gyötörte anyám azért vert meg,

mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek,

jól tudva már, hogy minden odavan.