Szarka-Kovács Péter: A Vágy

Ezer szerelem, és ezer mosoly hív;
Mégis habozva létezem a tűzben;
Csengettyűként csilingelő szívek;
Habpehely fodrok simogatnak minket!

Hányszor rágtam földet, s ittam vért?
Ezerszer okádtam moslék-szavakat!
Csontok játszottak halotti dalokat,
S az emberek ellopták a halotti bért!

Tüzes lélekkel álmodtam csókodat,
Orkánnal szakadt fel belőlem a sóhaj,
S kéjes vágyak csiklandozták testem,
Mert te vagy a vágy; a Vágy!

Rám talált tétova lélegzettel az érzés,
Olvasztott szívem örökké szeret!
A tűz éget. Arcom álmos keret,
Benne égő kedves, szerelmes nézés!

És hányszor bújtam ölembe egyedül,
Könnyek gyűltek szemem sarkában;
Ábrándok kergettek az isteni égbolthoz!
Nem megyek. Várok. Valamire…

Míg élek, utazom kietlen földemen,
S közben halálszagot érzek!
Amerre járok, ide-oda nézek,
És nem lelek sehol szépet a szívemen!