Rút, sakál időkre születtem,
sorsom csak tépett húscafat.
Ordas irigység üvölt felettem,
és kapzsi önzés rontja álmomat.

Honomban is hontalan lettem,
vacsorám csak szikkadt kenyér.
Nagyok kalácsát én nem ehettem,
a húsnak íze nyelvemhez el nem ér.

Rongyos ruhám sóvárogja foltját,
cipőmnek talpa lyukasra kopott.
Hajamat csak hűvös esők mossák,
és takaróm az éjjeli csillagok.

Egy szatyornyi élet-vagyonommal
járom az utcáknak hosszú sorát,
míg undorral vagy szánalommal
szemében néz reám mind, aki lát.

Koldulok kinyújtott tenyérrel,
s ha néha pár forint hull bele,
szívem megtelik új reménnyel:
este tán jobb falatra is tellene.

Születtem ordas sakál időkre,
vagyok nyomorgó sors-áldozat.
Már nincs miért néznem előre,
nem szövök magamban álmokat.