Ha már semmi nem lesz,
Én még mindig ott leszek magamnak.
Haladnak az évek, optimizmusom kopik,
Lassan cinikussá válok.

De még örömmel tölt el: a tavasz,
A puszta ígéret is, hogy egyszer tavasz lesz,
Palacktestben ismeretlen levelet találni,
És kagylóktól márványos iszapba lépni.

Soha meg nem elégedni a majdnemmel,
A folyóparton ülve harangozni a habok felett,
Meglett dolgokat újra és újra elveszíteni,
Hangokból és tervekből bástyát építeni.

Elesni, ha elfogy a levegő, majd felállni,
És hinni, amit súg nekem a dagály:
Ha már semmi nem lesz,
Én még mindig ott leszek magamnak.