(his hold up: A. Petrovics)

Üres a kocsma, nem vigad bent senki,
elköltözött már a kocsmáros is.
Csak a vén falak szunyókálnak csendesen,
egy öreg lámpa pislákol a szelemenen.

Körös-körül ijesztő némaság.

Nem vigadnak már itt a legények,
a százados falak közt csend lebeg.
A nádtető jajgat csupán, ha tépi a szél,
- hajaj, a régi szép idők...

Már csak emlék! Kacag a szél, s siet tova.

Csak én borozgatok egy sötét sarokban,
mellettem jó cimborám az öreg Halál
- megszoktam már hogy, mögöttem áll,
mióta elhagytál, nyomomból el sosem marad.

Kaszája fejem felett suhog.

Lángoló szívem Neked nyújtottam
- Te eldobtad.
Azóta alig élek,
a világba üveges, meredt szemmel nézek,
mint az őrültek s a holtak.
Mindenki elhagyott, csak a halál jár mögöttem
- mint gonosz lélek,

"s ha egyszer megbotlok, nyomban véget érek!"