Zs. Daróczi Klára: Révület

Magamra csuktam a szemem,
szemhéjam redőnye zárva.
Fülembe ólmot öntettem,
ülök emlékekre várva.

Felveszem az ölelésed,
mint hűvös ősszel a ballont,
felhúzom az érintésed,
mint kesztyűt, tavalyi fazont.
Régvolt csókod kortyolgatom,
mint egy hosszan érlelt aszút,
úgy próbállak felidézni,
hogy ne legyen bennem bosszú.
Előhívom pillantásod,
mely mint mély kút, tükröt tart,
mosolyodat most is látom,
sejtelmes is, meg zavart.
Szavaid után kapkodok,
ahogy levegő után más,
s e révületből kivánszorgok,
de még átjár egy borzongás.