Már csak itt élsz bennem Kedvesem
valahol az időben pihensz csillagok honába,
nem kínoz már fájó kétség átkozott gyötrelem
de én itt maradtam rongyos selyemruhámba.
Nem illik már rám a régi pompázó életem
csak a magány keserű szagú, megtépett gúnyája
vágyaimat lezárt ajtók mögé rekesztem,
egy önként vállalt dermesztő félhomályba.
Fejem fölött lassan elszállnak az évek is csendesen
s ha majd ezüstöt sző hajam egy fáradt holdsugárba,
fakó lovam hátán hozzád kaptatok
az egykoron, fényesen csillogó álmaink nyomába,
Valahol az időben...
2012.05.20.
0 Megjegyzések