Néha érzem birtokol a betegség,
fájón sajog lelkem, jön már a halál.
Dús hajamba telepszik az öregség,
arcomon ring életem, minden sivár.
Remeg a lábam, beleült a restség.
Selyem ruha a szekrény fogasán vár,
agyam azt kiálltja: Feledni tessék,
ifjúságod elmúlt, nem jön vissza már.
Az eszem még fiatalos, dolgozó
bátran erős, élet pezseg kezében.
Makacs az ember szíve, ez a bajunk.
Talán a jó kedv, ami élet hozó,
mindenkit táplál, mókás életében.
Az ember nem állat, ilyen a fajunk.
0 Megjegyzések