Száz év család - MELLETTEM ELFÉRSZ - Kritika -

A budapesti beilleszkedését, egzisztenciáját még csak alakítgató értelmiségi főhős, a történetmondó váratlanul támadt egyedüllétét a szintén váratlanul birtokába került családi emlékek, feljegyzések értelmezésével igyekszik legyőzni. A magány a családba keres visszautat – és lel talán kiutat. 

 

Grecsó Krisztián regénye lapjain az egyén, a mesélő még nem a jelené, nem önmagáé; identitásválsága és ellentmondásos jellemadottságai folytán egyelőre felkészületlen a jövőre. A viharsaroki család már a múlté: a három-, illetve négygenerációs modellben a legközelebbi idősíkot lefedő (középkorú) harmadik nemzedéknek sem valamennyi tagja él, s az egész familiáris szerkezetet fellazították az évtizedek folyamán lezajlott történelmi és kisközösségi rengések és mikromozgások. Nem újdonságszámba menő, de újszerűen megírt regény a Mellettem elférsz, amely konkrétabb értelmezését is nyújtja a címnek, általánosságban pedig valóságos-szimbolikus kitöltetlen helyre, helyekre utal az egyes szám első személyű mellettem és az egyes szám második személyű elférsz kontaminálásával. A hiányt, űrt, várakozást voltaképp nem a család, hanem a családról (is) számot adó elbeszélő tölti be, konklúziókkal és reményekkel, tényekkel és hipotézisekkel. A Mellettem elférsz műcím segítségével az író erős kapcsolatra lép regényének teljes szereplőkörével – és az olvasóval is, akinek érdekes, dinamikus, olvasóbarát meseszövést kínál. Mindezt egyszerre csomagolva a hagyományosabb, klasszikus modern és késő modern történetmondás, valamint az idősíkokat, nézőpontokat szabadabban váltogató, a párbeszédekhez és vendégszövegekhez a jelölésben is kissé szokatlanul viszonyuló mai próza burkába.

Az egész alkotás bázisa is egy hely, a regény összefüggésrendjében minden helyek eredője: a telep, a gyerekkor világa, a család gyökérzetének, a családfa törzsének, ágainak legfőbb éltetője. E locus egykori mivoltában már semmiképp sem fogadhatja vissza a fővárosba került fiát, hiszen régi karakterjegyeit elveszítette, törzsökös lakóinak egy része meghalt, elköltözött, s a fiú, a fiatal férfi sem itt képzel magának távlatokat. A kicsiny hely, a kishaza univerzalitását a mű legszebb, legtágasabb szakaszainak egyike emeli kemény lírájú szakralitásba, próbatétel és megváltódás-vágy közelébe. A reflexiót a családi örökség egyik darabja, a keretéből kitört, elfeketedett Krisztus az Olajfák hegyén pingálmány hívja elő: „Ha nagyon akartam volna, ha megpróbálok emlékezni, eszembe jut, hogy a korom és mocsok alatt valahol ott van a Gecsemáni-kert, melyben olyan nyárfák nőnek, mint a telepi úton”.

A könyv önépítését, állandó sarjadzását a legfontosabb szereplők remek formálása és néhány kiemelkedően gazdag tartalmú jelenet, teherbíró eseményrost segíti leginkább. Juszti mama például felejthetetlen mater familias, a maga közel száz életévével. Meg is illeti a kiemelt epikai pozíció, mivel az ő – a népi íráskultúra naiv bölcsességéből kinőtt – naplója szövegelőzményként funkcionál. A korai (ifjúkori) Juszti-történet oldalhajtása, az orosz frontról szinte hazáig menekülő későbbi férj, Márton kálváriája mesteri íráskészségre vall (katonaszökevényként mégsem a telepi védettségbe kerül, hanem – egy görög drámába illő jelenetet követően – vissza, ezer kilométerekre, fogságba: oda, ahonnan elvergődött). Ugyanígy felemelően szép és tűpontos Márton egyik testvérének, Benedeknek és a vele homoerotikus kapcsolatban élő Sadinak a históriája, mely e vonzalom gyakrabban megírt kamasz- és fiatalember-rajzával egyenrangúan mutatja be a két felnőtt férfi, majd a két öreg eggyé váló, mégis külön életét, s ami még finomabb híradást kíván: a közösség (ezen belül a család) mindenkori viszonyát, kommentárját a hosszú, különös, rejtőzködő kapcsolathoz. (A „görögösség” – a történetmondó neve, mint megtudjuk, elszlávosodott alakban „görögöt” jelent, s ezt össze is vethetjük a Grecsó névvel – megérinti, mégsem terheli, nem teatralizálja a narrációt.)

Akadnak formaproblémák a Magvető Kiadó által megjelentetett könyvben, s ezek majdnem mind ismétlési problémák. Az elhanyagolható szóhalmozások mellett az információ-kopírozások zavaróbbak, s azon testi jelenségek, biológiai válaszok is, amelyek ugyan mintegy a családon belüli közös genetikai áram megnyilvánulásai, de nyelvi fordulatokká válva fojtogatóak, bénítóak. Mindez a Mellettem elférsz következő kiadásai – vagy remélhető idegen nyelvű közzétételei – számára könnyen javítható. Kompozíciós kérdés viszont, hogy a regény első, az apai ágat visszanyomozó-újravizionáló része erőteljesebb, mint a második rész az anyai ágra áttelepülő (innovációkban egyébként bővelkedőbb, Budapestet is az epikumba égető) része. Ez utóbbi tény azonban nem hiba, hanem jegy: Grecsó Krisztián a sikerlistákra indokoltan felkerült legújabb alkotásának erős kontúrú jegye.

Szerző:
Tarján Tamás