Segítségért kiáltanak a fák,
nem bírják tovább a tél korbácsát,
míg a földön ember reszkető kézzel,
tűzzel falatja fel ifjúságuk szilánkjait,
füstje kormozza be rokonaik ágait.
Segítségért kiáltanak a fák,
szürke égen kusza ágak, rettegés
minden ébredés, újabb fejsze csattogás.
Füstbe mennek a fák, de hősként
mennek halálba, kuckók melegéért.
Segítségért kiáltanak a fák,
s didergő emberek, a fák könyörgését
nem sajnálva, tömve ezer kályha kéményét
füsttel, fagyhaláltól mentve kis család fészkét,
a reményt, s ahol nincs füst, már nincs remény.
0 Megjegyzések