Egy elhagyott otthon,egy romos ház,
emlékeimben még frissen ott áll.
Egy fejkendős néni,egy öreg kutya,
jelezte egykor ,gazdája volt,
s ez volt az otthona.
Ma már romosak a falak,
nem ülünk ott a fa alatt.
A kályha sem melegít,a kutya sem vonyít.
nem ugat,nem ássa el a csontokat.
A néni nem vár ott, minden magára hagyott.
A reggeli kalács, frissen fejt tej,
a libák gágogása,a nénike szeme ragyogása.
Mindez nincs már,elveszett,de emlékeimben ott vár!
Mindig ott vagyok, reggelire friss tejet kapok,
puszit a homlokomra,s kérdést,,,hogy aludtál ma,?
Ma már nem kérdezi,de tudom fentről figyeli.
Figyeli ,lesi léptem,szeretné tudni ma mit kértem.
Csak egyszer még, egyetlen egyszer,
a házban ott veled lehessek.
Most én kérdezném tőled,,nagyi mit kérsz?jó lett?
A fejkendődet én adnám rád,a ruhádat is kimostam már.
A libákat megetetném.mindent én csinálnék , ha tehetném.
De csak emlék, homályos kép,a fejkendős néni,már tovább lép.
Nem hallja a kérésem,pedig szívemből kértem.
De a ház áll, igaz romos már,de én mindig ott vagyok,
s tőle homlokomra puszit kapok!
0 Megjegyzések