Ennyi? – kérdezte a himlőhelyes arcú, kopaszra borotvált fejű férfi, miközben gondosan egymásra hajtogatta a gyűrött bankjegyeket.
A lány némán bólintott.
– Nem volt valami nagy forgalom – állapította meg a férfi, inkább csak magának címezve a mondatot, majd kutakodva a lányra nézett. Az állta a pillantását.
– Oké, két óra múlva érted jövünk. Addig még csinálsz egy fuvart, rendben? A férfi visszament a kocsihoz, ahol társa várta járó motorral. A lány egykedvűen bámult az elviharzó autó után. Kibontott egy rágót, kettétörte, az egyik felét bekapta, a másikat visszacsomagolta. Élvezte, ahogy a mentholos íz szétfut a szájában. Megigazította sortját, a vékonyka, feszes pólót, és visszament az útra.
Két éve dolgozott Smasszernek. Így hívták maguk között a kopasz férfit, aki négyüket futtatta. Smasszer időnként kiválasztott közülük valakit – úgymond magáncélra –, s annak egy darabig nem kellett kiállni az útra. Őt még sohasem választotta ki. De nem is baj. A lányok azt mondják, hogy brutális állat. Extra kívánságai vannak, és csak gyötör, örömöt nem okoz. Jobb így, hogy csak munkakapcsolatban vannak.
Smasszer vad kegyetlensége, persze, előtte sem volt teljesen ismeretlen. Az elején egyszer félretett harminc márkát. Megtalálták nála. Akkor nagyon összeverte Smasszer. Fölrepedt a szája, vérzett az orra, a szeme alatt napokig virított egy kékes-lilás folt. Akkor egy hétig nem dolgozott. Kaját alig kapott, és a lányok is rászálltak. Az maga volt a pokol. Még az is fölmerült benne, hogy megszökik, de aztán mégsem mert. Hová is mehetne? Szülei, rokonai nincsenek. Az intézetbe? Ahol az a hideg, varangytestű nevelő megerőszakolta? Akkor inkább itt...
Tizenhat éves volt. Épp a születésnapján történt. Tortát is kapott, ünnepelt az egész szoba. Aztán bejött az az undorító varangy, hogy ő is ad valami ajándékot. A szobájába hívta, és ott... ott megtörtént. Próbált védekezni, de csak jobban felbőszítette a férfit. "Mi az? Egész nap csak riszálod a segged, kelleted magad, most pedig megjátszod a szűzlányt?! Rohadt kis kurva!" – sziszegte, és akkora pofont lekevert, hogy nyomban eleredt az orra vére.
Nem ellenkezett tovább. Csak amikor a férfi leszállt róla, akkor kapta fel az asztalról a vázát, és fejbe vágta. Kirohant a szobából. Egész testében remegett. Vérzett is. Akkor döntött úgy, hogy megszökik. Tudta, hogy a porta felé nem mehet, úgysem engednék ki, ezért a nevelői vécét választotta. Annak az ablakán nincs rács, ott kimászhat. Valamelyest rendbe szedte magát. Csak azt sajnálta, hogy a kis Kláritól nem búcsúzhat el...
Klári! Vajon most mi van vele? Biztosan megnőtt már. Elmosolyodott. Nagyon szerette azt a kis békát. Az meg mindig bújt hozzá: "Te vagy az én anyukám" – mondta. S tényleg úgy is volt. Ő védte meg a nagyobbaktól, fésülte a haját, kikérdezte a leckét, csokit lopott neki, esténként pedig – villanyoltás előtt – átment hozzá, a kicsik hálójába, és mesét mondott. Aztán jóéjtpuszit adott a homlokára, az meg átölelte vékonyka karjaival a nyakát, magához szorította, és azt suttogta: "Te olyan jó vagy..."
Valahányszor eszébe jutott kis barátnője, mindig elszorult a szíve. Dédelgetett álma volt, hogy egyszer, ha pénze lesz, ha a saját életét élheti, megkeresi majd azt a kis vakarcsot...
Egy autó állt meg mellette.
– Mit kérsz egy körért, cicám? – Őszülő halántékú, elegáns, öltönyös-nyakkendős krapek ült a volánnál.
A lány elsorolta a tarifákat. A férfi kedvtelve mustrálgatta.
– Jól van – mondta, és kinyitotta az ajtót. – Gyere, szállj be!
A lány elhelyezkedett az ülésen.
– Hol szoktátok csinálni? – kérdezte a férfi, és a combjára csúsztatta a kezét.
– Itt az erdőben – biccentett fejével a lány. – Majd mutatom az utat... De a pénzt előre kérem.
Ez szabály volt. Smasszer ragaszkodott hozzá. Volt rá példa, hogy az ügyfél fizetés nélkül távozott. Az sem véletlen, hogy két-három óránként begyűjtik a pénzt a lányoktól. Egyszer egy pasas kirabolta Maját. Elvette az egész napi bevételt.
A férfi közben fizetett, és indított.
– Itt, jobbra lesz egy bekötőút – figyelmeztette a lány.
– Régóta csinálod? – kérdezte a férfi, és visszakapcsolt kettesbe.
– Mi maga? Rendőr?
– Dehogy – nevetett amaz. – Csak beszélgetni akartam...
– A társalgás nincs benne a tarifában. Csak a dugás – közölte hűvösen a lány.
A férfi fölvonta a szemöldökét, de nem szólt tovább. Rákanyarodott a jelzett erdei ösvényre.
A lány gondolatai visszatértek az emlékekhez. Eszébe jutott az első munkanap. Akkor már egy hete Smasszernél lakott. A pályaudvaron szedték föl. Épp jókor, mert a másnapi lapokban már benne volt a fényképe. Olyanféle kísérőszöveg társaságában, miszerint leütötte, kirabolta nevelőjét, és megszökött az intézetből. A szemét strici! Persze, a lányok a szobából biztosan sejtik, hogy egy szó sem igaz az egészből. Még jó, hogy Tonió épp ott bóklászott a pályaudvaron. Látta, hogy éhes. Vett neki hamburgert, kólát meg fagylaltot. Helyes srác volt. Megkérdezte, van-e hol laknia, majd felajánlotta, hogy tud egy helyet. Így került Smasszerhez. Smasszer megnézte, körbeforgatta, és csak annyit mondott: "Jó áru. Tanítsd be!" – és pénzt adott Toniónak.
Tonió volt az első fiú az életében. Szerette. Pedig ekkor már tudta, hogy a fiú számára a vele való törődés csak munka...
Az ösvény a jól ismert tisztásba torkollott.
– Megérkeztünk – rebbent fel a lány tekintete.
A kocsi megállt.
A lány beletúrt a hajába, megrázta a fejét, mintha csak előbbi gondolatait akarná elhessegetni, majd sortja zsebéből egy ezüstös csomagolású óvszert halászott elő.
(A szerző tanár, költő, drámaíró)
1 Megjegyzések
Szeretettel: István