Péter Erika: Tegnapi paletta

Óriás árnyékká
nőttem a falon,
amorf madarakká
torzultak a tárgyak,
rám ült a sötét
minden árnyalata

– a csönd a halál közeli rokona –
 

a néma hangok mindig

feketében járnak,
ezért hát beszélek,
hogy emlékezzem,
lebegek az emlékekben
meggyászolva azt,
ki még én voltam
vagy aki nem lettem,
így bizonyítom be nektek,
hogy élek,

időnként az árnyak felé nézek,
s közéjük sorolom magam.