Kocsis Gabriella: Tarka ruhám fodrán...

Part menti nádtetős terasz.

Itt fürdik tajtékba fulladt nyarunk,

míg jégkrémet szopogat,

csokiba forgatott mogyoróba.

Botján ül még a máz,

tarka ruhám fodrán,

már szellő citeráz,

hűvösét enyhíti lenge kardigán.

Ölelésedbe rekedve,

még néhány nyáresti fény,

nem csak nyarat temetve,

hal az utolsó remény.

Álmos falevél csendjén vesztél,

nekem idegenné lettél.