Ma lenne szükség rád, te furcsa, bús alak,
Hogy angyalok szaván beszélj a semmiről
S a mindenekre törj! A tiszta, szép időt
Ki mondja el, ha mind a múzsa hallgatag?
A Parnasszusra fel, mi ősi fényben áll,
Hol el nem érnek már a zord, azúr falak,
Elhalt virágaid bennem kinyíljanak
S igaz színedben égj, te vörös Ideál.
A bűnösöknek én leszek vigasztalás
S a szentek asztalán vadalma, jó lidérc;
Nekem ez itt a menny, tüzes pokolparázs.
De hidd el, az se baj, ha munkám látni félsz,
A lélekmélyű szó enyém s tiéd a láng,
Egy sorson osztozunk: amíg élek, te élsz.
Hogy angyalok szaván beszélj a semmiről
S a mindenekre törj! A tiszta, szép időt
Ki mondja el, ha mind a múzsa hallgatag?
A Parnasszusra fel, mi ősi fényben áll,
Hol el nem érnek már a zord, azúr falak,
Elhalt virágaid bennem kinyíljanak
S igaz színedben égj, te vörös Ideál.
A bűnösöknek én leszek vigasztalás
S a szentek asztalán vadalma, jó lidérc;
Nekem ez itt a menny, tüzes pokolparázs.
De hidd el, az se baj, ha munkám látni félsz,
A lélekmélyű szó enyém s tiéd a láng,
Egy sorson osztozunk: amíg élek, te élsz.
0 Megjegyzések