Szegény a világ, amelyben élek,
s általam is csak még szegényebb.
Ó, bár lenne rá megfelelő szavam,
hogy méltóképp magasztaljam!
De Én csupán a mocskot látom.
Rozsdás a korlát, melybe fogódzom,
s az utcán is a máladozó házfalak,
amerre esti sétám elhalad.
Jó volna látni megannyi szépet,
melyet most felfal az enyészet,
de csak a múlandó, ami megragad,
az újra sosem élhető pillanat.
Hiába ölelem, markolom, kihullik
kezemből minden perc, s elenyészik,
még mielőtt a poros kőhöz érne.
Csak az ürességet hagyja itt cserébe.
0 Megjegyzések