Ott az eső verte házak között,
ahol az ökörnyál befed,
s a fagyott liliom földbe süpped,
ahol a keréknyomon egymagam megyek,
s a padon ülve veletek lehetek,
ahol a szem bármerre ellát,
s kitárul minden,
a gyümölcsfák elém
pottyantják termésüket,
a gerendán ott lóg a kapa nyele,
minden kitárt ajtó a ti szívetek,
az úton a ti álmotok indul világgá,
gondolatban ott vagyok én.
Száraz arcotok árnyékában fürdöm,
és súgják, hogy adjam tovább,
amit örököltem,
az övig érő sűrű csöndben,
kapu előtt a sámlin ülve
ahol megállt a szél,
a nap se tűzött
csak ott:
veletek
közöttetek.
0 Megjegyzések