Szabó Jolán: Rigójancsi franciakrémessel

Háromszor is átöltözik, mire az előszobában lévő kétméteres tükörben elfogadhatónak találja az öltözékét. Izgul, mert maga sem tudja, mikor ment legutóbb randevúra.
Megigazítja a rúzsát, indulhat. Gyalog megy, mert annyira izgul, hogy veszélyesnek ítéli a vezetést. Egyébként sem akar leülni ebben a kosztümben, nehogy meggyűrődjön a szoknyája. Fontos a megjelenés, az első benyomás. Frissen manikűrözött körmén megcsillan a gyöngyházfényű lakk. Parfümjének illata követi, mint fényt az árnyék.
Korán van, az este még lopakodik a kertek alatt, párok andalognak a sétáló utcában, megállnak a kirakatok előtt, bámészkodni, csókolózni. Semmi sem változott az elmúlt negyven évben. A fiatalok ma is úgy viselkednek, mint ők is tették annak idején. A lányokon miniszoknya, a fiúkon farmer. Ők is így sétáltak a Váci utcában, egyetemistaként csak fagyira tellett, egy tölcsérrel vettek és közösen nyalták el. Előfordult, hogy közben megálltak csókolózni és a fagyi az aszfalton kötött ki. Csak kacagtak a dolgon és csókolóztak tovább. Valahányszor belenézett János égszínkék szemébe, azonnal elveszett. Négy gyereket terveztek, vidéki életet, gyümölcsössel, kerttel, családi házat rózsafákkal, de minden csak ábránd maradt. Jánost az egyetem után beszippantotta a katonaság és mire leszerelt, a naiv vidéki lány már beilleszkedett. Jól fizető állás a minisztériumban, széles ismeretségi és baráti kör, valamennyi idekötötte már a fővároshoz.
Három év múlva hozzáment Kálmánhoz, a fiatal, jóképű ügyvédhez. Felnevelték a két fiukat, bejárták a fél világot, mígnem a nyugdíjazása előtti évben Kálmán hátsófali infarktust kapott. Akkor úgy érezte, kihúzta a sors a lába alól a talajt. A munkába menekült, megszakította a baráti kapcsolatokat, mert semmi sem volt már a régi, Kálmán nélkül félembernek érezte magát a társaságban.
Négy évvel később a kisebbik menye rágni kezdte a fülét, mama, ne maradj egyedül. A közös programokon rendszerint részt vett ötvenes, egyedülálló férfi, egyik özvegy volt, a másik elvált, a harmadik agglegény, amelyben azonosak voltak, hogy anyagilag rendezett körülményekkel bíró értelmiségiek voltak.
Az idősebb fiáék Londonban éltek és velük a kapcsolatot a skypon tartja. Addig böngészgetett az interneten, amíg rávette magát, hogy az egyik társkereső portálra feliratkozzon. Hamarosan megismerkedett Tirzusszal és heteken át csak chaten beszélgettek. Most lesz az első személyes találkozásuk, s kiderül, ki bujkál e név mögött. Persze, az ő neve sem a chaten használt Amáta.
Már közeledik a találkozó helye, de lassítja és aprózza a lépteit, mert nem akar hamarabb odaérni, mint a férfi. Megáll egy nagyobb kirakat előtt, megnézi a tükörképét. Változatlanul rendezett, csinos, finoman sminkelt, elegáns ötvenes nőt lát. Elmosolyodik. Ha most Kálmán látja valahonnan, bizonyára büszke rá, hogy a felesége elegáns, kívánatos nő.
A Vörösmarty Cukrászdában találkoznak, már előre lefoglalta telefonon a helyet, a bejárattól balra, a második asztalra tesznek egy foglalt jelzést, Amáta és Tirzusz felirattal. A férfi is tudja, hol kell keresnie.
Elalszik a nap fénye, lassan hét óra. Második körét sétálja a cukrászda körül, ám hiába leskelődik messziről az ablakokon át, még nem ül senki az asztaluknál. A belga követség előtt megáll egy taxi, kiugrik belőle egy nagydarab, rosszul öltözött férfi, s miközben a taxis magyarázkodik a rendőröknek,
Az utas rohan az utcán, egyenesen a cukrászdába, hogy pár pillanat múlva lerogyjon az asztalukhoz, háttal az ablaknak.
Vele kellene találkoznia? Olyan ismerős számára a férfi fejformája, de nem gondolkodik a dolgon, kire hasonlít, inkább Kálmánhoz fohászkodik, most segítsen, mert Amáta bajban van. De Kálmán nem ismeri Amátát, nem tud segíteni.
Ha páratlan lépéssel éri el a bejáratot, akkor odamegy Tirzuszhoz, ha párossal, akkor nem. Mielőtt kinyitná az ajtót, már belülről nyitják, egy férfi engedi előre a hölgyét, melytől annyira zavarba jön, hogy elvéti a számolást. Az ismeretlen int, hogy lépjen be, zavartan megköszöni és egyenesen a pulthoz megy. Vásárol két-két rigójancsit és franciakrémest, s kezében a szépen csomagolt süteményekkel épp csak odanéz Tirzuszra. Hiszen ez a férfi János! Persze, agrármérnök, innen a Tirzusz név, melynek görög-latin eredetű jelentése: növényszár, kocsány, bot.
Odalép az asztalhoz:
- Bocsásson meg, uram, nem Balogh Jánoshoz van szerencsém?
- Igen, az vagyok – áll fel komótosan a férfi, s csak akkor néz rá. – Te vagy, Julcsi?
- Én vagyok, persze, rég láttalak. Süteményt jöttem venni az unokáimnak, nem zavarlak, bizonyára vársz valakit.
- Várok.
- Itt a névjegykártyám, ha lesz időd, majd hívj fel.
- Rendben.
Gyorsan elköszön és már kinn is van a téren, fut le a földalattihoz, mielőbb el innen, bárhová. A nagykörúton átszáll a villamosra.
A körtértől gyalog megy haza. Arra gondol, hogy véletlenül a munkahelyi névjegyét adta oda János-Tirzusznak. Nem baj, majd megmondja a titkárnőjének, hogy Balogh Jánosnak nincs benn. Azt már nem teszi hozzá, hogy az ifjúkori álmait szeretné megőrizni.
Amint belép a lakásba, megcsördül a telefon.
- Szia, Mama, már kerestünk, kikapcsoltad a mobilt? Hol jártál?
- Rigójancsit vettem meg franciakrémest a holnapi ebédhez.