Szabadi Lívia: Nemzetünk színei

Piros vérem, fehér lelkem, zöld hazám,
ennyi az enyém a mai világból talán,
ennyit kapunk mi mind sorsunk Istenétől,
hazát, szellemet, s ősi hitet a vérből.

Piros a vér, mely ereidbe vájja az utat,
táplál szívet, szellemet, s irányt is mutat.
Az ősi tüzet táplálja, ha hited elég erős,
nélküle nem vagy más, mint bukott hős.

Fehér lélek tisztasága ragyogja be napunk,
ha szeretet egymásnak, s országunknak adunk,
de sötét árnyak lyukat vágnak a nemzeti leplen,
ha hagyjuk, hogy kis hazánkat uralja az ellen.

Jő a zöld is, szép tájakat, víg lankákat idézve,
hű Alfölddel, Kárpátokkal honfi szemét igézve.
A világnak legszebb földje szívemben a magyar,
éltem, holtom otthona, mely ápol és eltakar.

Ezer vihar tépte zászló itt van a kezünkben,
de ha veszni hagyjuk, űr lesz a lelkünkben...
Tűzzük hát ki szívünkbe a vér földjének színeit,
alkossuk mi Istenünknek, nemzetünknek híveit