Sári Szabolcs: Sírfelirat

Ne kérdezd azt, kit takar e jelöletlen földhalom,
Milliók nyugszanak békében névtelen a parlagon.
Az ember meghal, a név eltűnik, de az eszme megmarad,
És örökké él, amíg ezredévek sokasága elszalad.
Ne kérdezd hát, kit takar e hant, kripta vagy kopjafa,
Az igaz utat nem a múlt, az élő jelen mutatja.

Sári Szabolcs: Reménnyel a tavasz elébe

Olvadó hó cseppecskéi harangoznak halkan,
Míg feltámad az élet a tavaszi avarban,
A zengésre fel-felébrednek az alvó rügyek,
Dalra fakadnak mezők, erdők, virágok s tölgyek.

Kertek mélyén nyíló aprócska, félénk hóvirág,
Vidám, lágy hangon énekli: „Itt a tavasz, világ!”,
És a világ mosolya végenincs-határtalan:
„Üdvözöllek titeket, az új élet korában!”.

S míg köröttünk pezsgő, éltető táncot jár a dal,
Lelkünk a végtelenbe, a csillagokba szárnyal,
Hol álmaink egybeforrnak az éjszaka egén,
Majd felébredve vár minket az új, igaz remény.