ifj. Ledniczky Miklósné: Mementóra...

Újra itt van a március vége,
egy gyászos napnak az emléke.
64 éve ekkor véget ért több élet,
kik számunkra ma már csak példaképek.

Emléküket nevük mindmáig fémjelzi,
melyeket itt ez az emléktábla örökre őriz.
Ők igazi, méltó hősei voltak,
Ennek a csendes kis falunak.

Nem ijedtek meg a harctól,
sem a szörnyű megtorlástól.
Bátran elviselték a kemény szenvedéseket,
feláldozták még a legdrágábbat is, az életüket.

Most is mint minden évben kétszer,
halottak napján és március végében,
itt vannak velünk az ő családtagjaik,
kik újból elhozták az emlékezés virágait.

Volt aki még kisgyermek volt akkor,
ama szörnyű, rettenetes napon,
amikor szerettét megkínozták,
majd megölték a szeme láttán.

Ma itt mindnyájan rájuk emlékezünk,
előttük mindig mélyen tisztelgünk.
Mert nekik egyenes maradt a gerincük,
elveikért feladták mindenük, az életük.

szüksége lenne ma is a világnak sok ilyen emberre,
akikre minden ember őszintén felnézhetne,
mint követendő erkölcsi példaképekre,
már itt a földi munkájuk során, az életükben.

Most végül emlékezve az elhúnyt hőseinkre,
mondjuk el mindnyájan egy fohászt csendben.
Majd helyezzük el az emlékezés virágait,
most , mint minden évben két alkalommal itt.

Kérjük , hogy adasson meg a sorstól minekünk,
hogy itt még sokszor együtt emlékezhessünk.
Hőseink példáját soha ne feledjük,
családjaikkal még sokszor együtt lehessünk.