Brávácz Kitty: Csillagod fénye

Mikor félek felnézzek az égre,
Keresem a csillagod, hogy beszéljek Veled!
Van, hogy nem találom, mert elrejtőzik,
De nem tudom mitől félsz!
Ha szomorú vagyok, ha félek, ha egyedül érzem magam,
Csak felnézzek esténként az égre és megkereslek!
Az eget kémlelem és azt képzelem itt vagy velem, Mama!
De ez csak a képzeletem halvány szüleménye.
Arcodra már nem emlékszem,
Kereslek gondolataimban, de nem talállak, elvesztettelek.
Kisgyereke voltam amikor elmentél,
Hogy emlékezhetnék rád?
Barátságos, szelíd hangodra?
Magam se tudom.

Mikor már mindennek vége kereslek fenn az égen,
Keresem a legfényesebb csillagot,
Azt amelyiknek fényénél újra Velem vagy,
Amelyiknek fénye beragyogja az eget,
Amely egy sötét éjszakán mutatja a haza vezető utat.
Mert tudom az a csillag az Te vagy!

Sötét az ég, rajta több milliárd csillag, még is
Tudom, hogy hol s merre vagy.
Mikor én is fent bolyongok, újra együtt leszünk,
Minden olyan lesz, mint régen!
Egy sötét éjjelen tele bánattal, szomorúsággal ballagok
A sötét éjben, de te meg világítod az utam és tudom
„Erre kell mennem, ez a jó irány!”

Ígérem az égen, gondolataimban, emlékeimben
Élni fogsz, míg Én élek!
Fényed soha ne hagy kihunyni, én se hagyom, hogy kihunyon,
Hiszen ha nem mutatod az utat elveszek, eltünök,
Rossz irányba mennék!
Hanem lenne fényed, meg halnék Én is!