Ady Endre szerelmi lírája (verselemzésekkel)

Szerelmi líra

Szerelmi líráját 3 korszakra tudnám osztani; két nagyobb és egy kisebb korszakra.

Az első korszak megalkotója Diósyné Brüll Adél, egy párizsi kereskedő felesége. A hozzá eljuttatott magyar folyóiratokban olvasta először Ady Endre verseit, s 1903-ban már azzal a szándékkal tért haza Nagyváradra, hogy kiemeli ezt a tehetséges ifjú költőt a “nyomorból”, s támogatni fogja. Ady a találkozás után hamarosan beleszeretett az asszonyba, aki idősebb, vagyonosabb volt Adynál, s zsidó. Ezek a kezdetektől még nem okoztak problémát, de később pont ezek a jelzők szerelmük megszakadásának megindítói. A Léda – ahogy verseiben hívta az asszonyt – korszak 1903-tól, megismerkedésüktől 1912-es szakításukig tartott. S bár szerelmük tele volt ellentmondással, rengetegen támadták őket, mégis SZERELEM volt az övék. Ady Lédában, az asszonyban nem csak a szexuális partnert látta, hanem lelki társnak tekintették egymást, kik mindent elmondanak egymásnak, és szeretnek.

A kezdeti őrjítő vágyat mutatja meg a “Meg akarlak tartani” (1904) című vers. Szerelmük beteljesedett, mégis Ady nem hiszi, hogy kapcsolatuk tartós lehet. Érzi, hogy rabjává vált az asszony, mégis már-már elűzné, mert annyira szereti. Tükröződik a versben egy se vele-se nélküle kapcsolat kezdete, mely egész szerelmüket végig kísérte:

“… Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.
Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.”

Egy másik versében, az 1906-os “Örök harc és nász” c. versében már be is vallja, hogy szerelmüket csatározás övezi.

“… Én asszonyom, ugy-e, hogy így lesz?
Örök lesz a mi nagy csatázásunk
S örök a nászunk.”

Az állandó csatázás oka két erős, ellentmondást nem tűrő egyéniség. Mégis Ady igazán Léda mellett nőtt fel. Az asszony tanította meg az életre, ápolta, ha kellett, s fordított is, ha arra volt szükség. Kapcsolatuk kezdett Ady számára túlságosan is elmélyülni, már kötöttségekkel járt számára, s az örök lázadó Ady az iránta érzett szerelem ellenében sem tudta elviselni. Léda öregedett kapcsolatuk 9 éve alatt, s Ady még csak akkor lett igazi felnőtt. “Kinőtte” Lédát. Az asszony kötöttséget, megalkuvást akart, Ady ezt elutasította. Az utolsó időkben rengeteget veszekedtek, s már mindketten tudták, ha szerelmük talán nem, de az egyesek számára oly megbotránkoztató kapcsolatuknak hamarosan vége. 1912-ben Léda Pestre utazott, és kierőszakolt egy utolsó találkozót, ám sok sikere nem volt. Sokáig halogatták mindketten, a végső szót Ady mondta ki a kegyetlen “Elbocsátó szép üzenet“-tel. Már a második sorban közli, ez már végleges: ” Hát elbocsátlak még egyszer, utószor”. Gyötri benne Lédát, közli, hogy már régóta érlelődik ez a szakítás. Megszégyeníti kapcsolatukat, kegyetlenségében meghazudtolja szerelmüket: “sohasem kaptam, el hát sohasem vettem”, s bántó dolgokat vág az asszony fejéhez. Tudhatjuk azonban, hogy kegyetlenségének oka, hogy az asszonyt eltaszítsa magától örökre. Talán még szereti, de már nem tud vele élni. Ám a végszóban talán már eltúlozta a dolgot, hisz azt állítja, hogy Léda volt általa, holott a valóságban az asszonynak köszönhet szinte mindent.

“Általam mert meg én láttalak
S rég nem vagy, mert már rég nem látlak.”

Kapcsolatukat a “Valaki útra vált belőlünk” c. művel búcsúztatja, valamivel kedvesebben, jelezve életében az asszony fontosságát:

“Érte voltunk jók, ha jók voltunk,
És kacérok és hűtlenek
És most sírva megözvegyedtünk.”

Ezután következik lírájában a második, rövid korszak, a szakítás és a Csinszka-korszak közötti idő. Ekkortájt habzsolja az életet, a nőket, az alkoholt, az “élet örömeit”. Ám ez egészségére is kihat, s most már megnyugvásra talál. A talán megnyugvást egy tizenévestől kapja meg, Boncza Bertától, vagy ahogyan ő nevezi: Csinszkától. A lány rajongóból lett 1915-ben Ady felesége. Ady lenyugodott, megbékélt a szerelemmel, az élettel, a halállal is. Ám önmagával nem tudott szakítani, megmaradtak rigolyái, melyeket a békés Csinszka tűrt. S még ez is idegesítette Adyt. Nem bírta, ha körülötte sündörgött a szerelmes asszony, sok volt a 20 év különbség.

Mégis gyönyörű vallomás Csinszkának az “Őrizem a szemed” melyben leírja, úgy érzi, megnyugodhat, s talán biztosítja is érzéseiről őt:

“Nem tudom, miért meddig
Maradok meg neked,
De a kezedet fogom,
S őrizem a szemedet.”

Kapcsolatukat mégis csupán a halál tudta szétválasztani. Ady Endre 1919-es halála volt, hiszen betegeskedett nagyon sokat, mégis mindenkit megrendített. S maga után hagyott egy szerelmes feleséget, aki fiatal kora ellenére próbált megnyugvást, biztonságot adni a nyughatatlan kötőnek. S szerelmi líráját sokan támadták, kapcsolatait, életvitelét sokan elítélté, mégis Ady olyan újítást adott a magyar lírának, amelyre mindig mindenki emlékezni fog.

A futó és felszínes szerelmi kalandok után Nagyváradon lépett be életébe “az asszony”, az igazi szerelem, s ez fordulópontot jelentett költői pályafutásában is. Egy kivételes intelligenciájú, széles érdeklődési körű, az irodalom iránt fogékony, Párizsban élő magyar asszony, Diósy Ödönné Brüll Adél a Nagyváradi Napló hozzá eljutott számaiban felfigyelt Ady gyakori cikkeire és ritkán megjelenő verseire. Léda asszony, ahogy a költő elnevezte keresztnevét visszafelé olvasva, művelt és gazdag nagyváradi zsidó családból származott; férje nagykereskedő volt előbb Szófiában, később Párizsban. Diósy Ödönné 1903 júliusában már azzal a tervvel jött haza Nagyváradra, hogy kiemelje a fiatal költőt a vidéki város szűk lehetőségei közül, s magával vigye Párizsba.

Ady otthagyta az újságot, hazament Mindszentre franciát tanulni. Összegyűjtögette az utazás költségét, kapcsolatokat teremtett pesti lapokkal a majdani párizsi tárcák, cikkek, tudósítások számára. 1904 február elején érkezett meg Párizsba. A nyüzsgő nagyvárosban idegenül mozgott, franciául sem igen tudott még, de mellette volt egy izgatóan szép, szabadon gondolkodó, érzékeny és okos asszony, aki mindenben segítségére volt, betegségében is odaadóan ápolta.

Párizs, mely a szépség, a fényűző gazdagság, a modern kultúra szimbólumává lett a szemében, felszabadította költői tehetségét. Amit az új francia irodalomból megismert ekkor, az csupán néhány Verlaine- és Baudelaire-vers lehetett. Ezeket is Léda fordítgatta le neki, a nyelvi nehézségek szakadékain az ő gyengéd tapintata segítette át.

Egy évig élt Párizsban, 1905 januárjában jött haza. Feszült politikai légkör fogadta itthon. Ellenfelei érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel és hazafiatlansággal, árulással vádolták. Az igazságtalan vádaskodások meggyűlöltették vele Magyarországot, és feldúlta menekült vissza Párizsba 1906 júniusában. Ott már nemcsak Léda szerelme várta, hanem az a Bakony is, ahol régi betyárok módjára megbújhatott üldözői elől. Most több mint egy évig maradt távol hazájától.

1904 és 1911 között hétszer járt Párizsban, de Lédával másutt, itthon is találkozott. Ezek a párizsi tartózkodások egyre rövidültek: a Léda szerelem lassan kezdett kihűlni. A Lédával való áldatlan viszony formálisan 1912 áprilisában szakadt meg.