Ady Endre költészete – részletes áttekintés

. Ady Endre költészete

Ady költészetének összetettsége következtében egyszerre több szempontot is figyelembe kell venni életművének meghatározásakor.

Költészetére jelentősen hatottak a francia impresszionista-szimbolista költők (elsősorban Verlaine és Baudelaire), de Ady nem egyszerűen követte az impresszionizmus, szimbolizmus, szecesszió hagyományait – tehát nemcsak a stílust, kifejező eszközöket, kifejezési módot vette át -, hanem azokat továbbfejlesztve, egyénítve alakította ki saját, csak rá jellemző stílusát.

Ady költészetében a tradicionális nyelvi és képi elemek mellett hangsúlyosabbak az egyéni, egyedi képek, jelképek, stíluseszközök, formai megoldások, újítások. Szimbólumai leggyakrabban saját leleményei, és ezek a jelképek egymással összekapcsolódva sajátos rendszert alkotnak.

Ady költészete ugyanakkor sok szállal kötődik a magyar irodalmi hagyományhoz is. A maga által is vallott példaképei Petőfi Sándor és Vajda János, de szemléletére, nyelvére, stílusára hatott Kölcsey, Csokonai, Balassi is.

A magyar költészet hagyományainak követését jelenti, hogy Ady is sok versében foglalkozik társadalmi, politikai kérdésekkel, versei olykor politikai állásfoglalások, programok – mintegy politikai cikkeinek, írásainak lírai megfogalmazásai. Saját politikai-eszmei nézetrendszerét igen sok verse tükrözi.

Költészetének általános jellemzői, gyökerei mellett hangsúlyozni kell egyéni törekvéseit, megoldásait – melyek egyaránt jelentik a verskompozíció megújítását, a nyelvi-retorikai eszközök és a képiség új vonásait és a formai elemek újszerűségét.

Igen lényeges szempont Ady költészetének megértéséhez, elemzéséhez a kötetkompozíciók, ciklusok vizsgálata, ugyanis a ciklusok címe és kötetbeli helye költészetének tematikáját fejezik ki. Minden maga által szerkesztett kötetében ciklusokba csoportosította verseit, a ciklusokban szereplő művek szorosabb, lazább kapcsolatban állnak a versciklus címével, a ciklus címadó versével (a ciklusok címe – témája – általában egy, az adott versciklusban szereplő vers címe).

 

2. Léda és Párizs

Ady Nagyváradon ismerkedett meg első nagy szerelmével, Lédával (Diósy Ödönné Brüll Adél) is. A férjes asszony szerelme, kapcsolatai és pénze új távlatokat nyitott meg az ifjú publicista-költő előtt: Párizst, a nagyvilágot. A századforduló Párizsa vitathatatlanul a modern európai szellemiség központja volt, szinte egész Európából, de az Európán túli földrészekről is ide sereglett minden fiatal tehetség, minden útját, stílusát kereső művész, minden modern gondolkodású értelmiségi. Itt bontakoztak ki azok a modern szellemi és politikai eszmék, melyek vonzották a „másként gondolkodókat”, és persze a sznobokat is.

Ady életében, művésszé, költővé válásában Párizs az alapélmény (1904 és 1911 között összesen hétszer járt a költő e városban). A szűkös, provinciális magyar állapotokból a világ fővárosába való kerülés döntő változásokat hozott Ady szellemi, eszmei nézetrendszerében. A korábban csak megérzett, sejtett igazságok bizonyítást nyertek számára. Haladás, fejlődés, valódi polgári értékek, élénk és színvonalas szellemi élet, magas szintű kultúra, művészet – mindezeket megtalálta a költő Párizsban úgy is, ha első útja során még problémát jelentett számára a francia nyelv ismeretének hiánya.

Párizs nemcsak mint publicistát, de mint költőt is érettebbé tette Adyt, tulajdonképpen a párizsi élmények, Párizs és a Léda-szerelem felszabadító ereje indítják el költővé válásának, tudatos költővé érésének folyamatát. Ennek a folyamatnak első állomása az Új versek című kötet (1906).

 

3. Ady és a Nyugat

A Nyugat megindulása (1908. jan. 1.) a költő számára a biztos, védelmet is nyújtó bázist jelentette. Élete végéig főmunkatársa volt az irodalmi folyóiratnak, mely első számában a költő A Sion-hegy alatt című versét és A magyar Pimodán című életrajzi esszéjének első részét közölte.

A Nyugat első szerkesztői – Ignotus (Veigelsberg-Ignotus Hugó, 1869-1949), Fenyő Miksa (1877-1972), Osvát Ernő (1876-1929) – olyan irodalmi folyóiratot indítottak útnak, mely céljául a szabad szellemiséget, a politikai függetlenséget, a modernséget és az esztétikai értéket tűzte ki, így „gyújtóhelyévé” válhatott a modern magyar irodalom képviselőinek.

A Nyugat nem volt irányzatos lap, nem kötődött sem irodalmi, sem politikai eszmerendszerhez, így nem vállalta az avántgárd mozgalmainak, irányzatainak „terjesztését” sem, bár visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Kassák Lajos is Osvát Ernőt kereste meg első verseivel, és az is igaz, hogy a folyóirat igyekezett a polgárosodás, liberalizálódás, modernség fóruma lenni.

A folyóirat vállalta Adyt, verseit, írásait mindig közölte, és vezetői – elsősorban Ignotus és Osvát gyakran védelmezték a költőt az őt ért támadásokkal szemben (kritikák, recenziók, elemzések, értekezések, irodalmi viták formájában).

Ady ünnepelt vezéralakjává vált ekkorra már a fiatalabb költő-írónemzedéknek is, ezt a szerepet azonban egy híres cikkében visszautasította (A duk-duk affér, 1908. nov., Új Idők). Ady úgy érezte, hogy mások helyett is őt érik a durva támadások, és az irodalmi vezér, költőfejedelem szerepét is elutasította.

Az írással sok támogatóját, hívét is megsértette, és nyílt hadüzenet volt részéről az is, hogy a cikket Herczeg Ferenc (író, drámaíró, újságíró, szerkesztő, a konzervatív szemléletű magyar irodalom vezéralakja, 1863-1954) lapjában jelentette meg.  Ady minden ő ért kritikát személye és költészete elleni támadásként értelmezett, így azokat is melyek jószándékú, figyelmeztető bírálatok voltak. A kritikákra gyakran verseiben, versekkel válaszolt. A Csizmadia Sándor-féle támadásra a Küldöm a Frigy-ládát című verssel, a gazdag mecénás-barát Hatvany Lajos (1880-1961) bírálatára a Hun, új legenda című versével válaszolt.

A válaszcikkek, válaszversek is azt a sajátos művészi magatartást tükrözik, mely Ady egész költészetének alapmotívuma: harc, küzdelem, ellenállás, szembenállás.

 

4. Ady kötetei

A költő verseskötetei a világháború kitöréséig szinte évente jelentek meg, 1906 és 1914 között összesen nyolc kötetet jelentetett meg. Az Új versek, a Vér és arany köteteket követte Az Illés szekerén (1908) című, melyben először szerepelnek külön ciklusban az istenes versek, ettől kezdve azonban minden kötetben jelen van az istenes versek ciklusa.

Ezután jelentek meg a Szeretném ha szeretnének (1909), illetve A Minden-Titkok versei (1910) című kötetek. 1911-ben nem jelent meg kötete, csak 1912 januárjában (A menekülő Élet), illetve ebben az évben közölte folytatásokban verses regényének fejezeteit (Margita élni akar, 1912). A mű befejezetlen maradt, és nem jelent meg önálló kiadványként később sem. A háború kitöréséig még két kötete jelent meg: A Magunk szerelme (1913) és a Ki látott engem? (1914) címűek.

1914 és 1918 között nem jelent meg önálló kötete, a háború alatt írt verseinek gyűjteményes kötete (A halottak élén, 1918 aug.) élete utolsó alkotása. Utolsó verseskötete (Az utolsó hajók, 1923) már jóval halála után jelent meg, Földessy Gyula (költő, író, tanár; Ady köteteinek szerkesztésében is segédkezett) szerkesztésében (e kiadványban értelemszerűen már kronologikus sorrendben vannak a versek).

A verseskötetek mellett élete végéig írta cikkeit, publicisztikáit, kritikáit. Publicisztikai írásainak kritikai kiadása tíz vaskos kötetben jelent meg. Az újságírás a költő számára kereseti forrás volt, de cikkeiben fejtette ki részletesebben a verseiben is fölbukkanó politikai álláspontját, nézeteit is. Külön figyelmet érdemlők párizsi tudósításai, melyek azt tanúsítják, hogy Ady mennyire naprakész figyelemmel követte a világpolitika, az európai politika és kulturális élet eseményeit.

A publicisztikai írások és különösen a versek jelentősége elhomályosítják a prózaíró Ady műveit, pedig pályája elejétől kezdve írt prózai elbeszéléseket, novellákat is (például Sápadt emberek, 1907; Muskétás tanár úr, 1913 című kötetek).

 

5. A kötetkompozíciós elvek

Verseskötetek esetében ritkán használjuk az alkotás kifejezést, de ebben az esetben jogos a szó használata. Ady kötetei ugyanis magukban is megalkotott, megtervezett kompozíciók. Ezt példázza az Új versek szerkesztése.

A kötetben szereplő versek tematikus ciklusokra vannak bontva (nem időrendben szerepelnek), a kötetnek és a ciklusoknak általában van kezdő verse, nyitó verse (az Új versek kötet nyitó verse a Góg és Magóg fia vagyok én… kezdetű). A kötet centrumában a leghangsúlyosabb téma ciklusa kap helyet, a versek címei általában három szóból állnak. Ezt a szerkesztési, kompozíciós elvet mindvégig megtartotta a költő, későbbi köteteinek szerkezetét is ez jellemzi.

 

6. Költészetének tematikus csoportosítása

Ady költészetének egymástól jól elkülöníthető, de ugyanakkor egymással szoros összefüggésben, motivikus kapcsolatban álló rétegeit különböztethetjük meg. Ezek a rétegek, témakörök a következők:

1. az egyén, a személyiség szintje ars poeticák, szerepértelmező, önértelmező, önértékelő művek (ún. én-versek)

létharc-versek

pénz-versek

élet-halál versek

szerelmes versek

 

2. a közösség szintje (magyarság, emberiség)

magyarság-versek

látomásos tájversek

kuruc versek

forradalmi versek

háborús versek

 

3. a transzcendens szint

istenes versek

Ez a csoportosítás természetesen csak egy lehetséges (de nem feltétlenül szükséges) csoportosítása a költő verseinek, de indokolttá teszi például az is, hogy Ady műveit igen nehéz lenne a hagyományos műfaji kategóriákba sorolni. A különböző kötetekben nem feltétlenül szerepel minden réteg és minden verstípus. Az istenes versek először Az Illés szekerén című kötetben jelennek meg külön ciklusban (A Sion-hegy alatt), a forradalmi versek is ebben a kötetben alkotnak először önálló ciklust (Az utca éneke). Vannak többször visszatérő témák (szerelem, élet-halál, magyarság), és természetesen vannak aktuális jellegű témák is (háború, én-szerep) a különböző kötetekben. Az istenes versek Az Illés szekerén kötettől állandóan külön ciklust alkotnak.

A különböző tematikájú ciklusok között természetesen igen sok a hasonlóság, azonosság, „átfedés”. Az ún. kuruc versek Ady köteteiben megjelennek önálló ciklusként is (Esze Tamás komája a Szeretném, ha szeretnének kötetben), de gyakran szerepelnek a magyarság-versek ciklusában (pl. A magyarság titkai ciklusban A Minden-Titkok versei című kötetben). A kuruc versek nemcsak a magyarság-versekkel mutatnak rokonságot, hanem az én-versekkel, a szerepértelmező versekkel is, hisz ezek a költemények egyszerre újszerű formai kísérletek (a kuruc költészet stílusának megújítása), és ugyanakkor szimbolikus sorsértelmezések, sorsazonosulások is (ezekben versekben a beszélő szerepe általában a bujdosó, hazájából kitaszított, üldözött emberével azonosítható).

A formai bravúr, a forma és a nyelv szintjén megvalósított allúzió egyik kiváló példája a Bújdosó kuruc rigmusa című vers, mely ritmikailag azonos a Basa Pista balladájával.

 

7. Ady költészetének általános és specifikus jellegzetességei

Ady költészetének hangsúlyos eleme a lírai én, a beszélő nyomatékos „jelenléte”. Nemcsak a szerepversekben, szerelmes versekben, hanem más, általánosabb témájú versekben (tájversek, magyarság-versek, forradalmi versek, háborús versek) is gyakran erőteljes a beszélő szerepe. Ez az átéltség, szuggesztív empátia személyessé, szubjektívvá teszi Ady költészetét, hasonlóan Petőfi vagy József Attila, Pilinszky János költészetéhez, ez azonban nem teszi szükségessé a költő

és a lírai beszélő azonosítását. A költő sok tekintetben jelentősen megújítja a magyar lírai hagyományt. Újító törekvés érvényesül szerelmi lírájának szubjektivitásában, erotikus tartalmaiban, a testi kapcsolat megjelenítésében (elsősorban a Léda-szerelem verseiben).

Forradalmi és háborús költészetében újszerű a társadalmi rétegek, csoportok differenciáltabb megjelenítése, a társadalmi változások összekapcsolása a szellemi, művészi radikalizmussal, a személyes és a közösségi (egyedi és általános) szféra szintézise, a specifikusan magyar és az egyetemes összekapcsolása, az idősíkok szintézise (a jelen problémáinak megoldása gyakran összekapcsolódik a múlt átértékelésével, újraértelmezésével és a jövő alternatíváival).

Istenes lírájában is erőteljes a személyesség, vallásossága. A modern ember szkepsziséből, meghasonlásaiból, egyéni és általános csalódásokból felépülő sajátos hithez vezetnek, melynek paradox állapotmeghatározása egyik híres költeményének címe: Hiszek hitetlenül Istenben. Istenes költészetében egy sajátos változási folyamat figyelhető meg: a harcos, ironikus-gúnyos „ateizmus”-tól vezet ez a folyamat az említett paradoxonon át a megtalált, „zsoltáros-bűnbánó” hitig (A Sion-hegy alatt – Hiszek hitetlenül Istenben – Istenhez hanyatló árnyék című versek).

Ezekben a verseiben fellelhetők a klasszikus vallásos-istenes líra elemei is (bűn, bűntudat, megváltás, kegyelem, könyörgés, istenvárás, istenkeresés), és mindezeket ötvözi modern miszticizmusával, sajátosan egyéni kultuszával. A kuruc versek és az istenes versek világára is jellemző az a fajta újítás, mely nem jelent mást, mint a forma és a stílus, illetve a vers tartalmi üzenete közötti feszültségteremtést. Ady tudatosan választja e műveihez az archaikus formákat, a régies nyelvet, ugyanakkor verseinek témái, problematikája modern, XX. századi, az új kor emberének kérdései, félelmei, szorongásai fogalmazódnak meg bennük. Mindenképpen újszerűek azok a versei, melyeknek témái hagyományosan jelen van az irodalomban, de Ady szimbólumaival, asszociatív képiségével új módon fogalmazza meg ezeket: szegénység-gazdagság ellentéte (pénz-versek); élet és halál ellentétei, a létértelmezés kérdései (élet-halál versek, létharc-versek); a táj, a természet ábrázolása (látomásos tájversek).

Általánosan érvényes Ady költészetének újításaira a vers képi világának és nyelvének a megújítása. A jellegzetes,rendszert alkotó szimbólumvilág megteremtése, a látványos, erős képiség (metaforák, szinesztéziák), a retorikai alakzatok (az anaforikus, kataforikus ismétlések, felsorolások, refrén, tautológia, figura etymologica, halmozás, ellentét) sokfélesége, az egyéb stíluseszközök (evokáció, allúzió, zenei elemek – hangszimbolika, alliteráció, áthajlás stb.) állandó használata, az egyéni szóalkotások együttesen alkotják Ady költészetének egyediségét, stílusának sajátosságait.

A képi és nyelvi újszerűség mellett jelentős költészetének formai változatossága is. Az európai és magyar költészet hagyományos versformái, metrikus formái mellett Ady igen gyakran alkalmaz szokatlan, új vagy éppen ősi formákat is.

Verseinek strófaszerkezetében gyakoriak a páratlan számú sorokból vagy nem egyforma hosszúságú egységekből álló szakaszok, gyakori a sorok szótagszámának ingadozása, a félsorok alkalmazása.

Ady verseinek ritmikája ősi ritmusokkal, a hangsúlyos-magyaros versritmus változataival mutat rokonságot, erősen kötődik a népköltészethez (zenei ritmus, tagoló ritmus), illetve az élőbeszéd ritmusához (a versmondatok ritmikai tagolása a beszédritmushoz igazodik). Más értelmezések szerint Ady költészetére a szimultán ritmus jellemző, az ütemhangsúlyok határai gyakran időmértékes képletekkel esnek egybe. Király István a jambikus ritmus egyéni változatát mutatta ki Ady költészetében (ún. Ady-jambus).

 

8. Ady szerelmi lírája

Ady szerelmi költészetének két jelentős korszaka van. A szerelmi költészet megújulását is hozó Léda-versek korszaka és a szerelmi költészet hagyományosabb elemeit tartalmazó Csinszka-versek korszaka. Legtöbb szerelmes versét e két nő ihlette.

Léda nemcsak mint nő, társ volt jelentős a költő életében. Neki köszönhette Párizst, tőle kapta azt a figyelmet, támogatást és ösztönzést, mely fordulatot hozott életében, szemléletében és költészetében. Ez a magyarázata, hogy egészen 1912-es szakításukig jelen vannak köteteiben a szerelmes versek, köztük a Lédához, Lédáról, szerelmükről íródtak.

Kettejük viszonyát tulajdonképpen a kezdetektől a szélsőségesség, a végletesség, a harc, küzdelem jellemezte. Mindketten erős egyéniségek lévén, kapcsolatukban ritkán volt harmónia, egyensúly. Ez a végletesség, egyenlőtlenség, és az ezzel párhuzamos érzelmi feszültség, erotikus túlfűtöttség már a legelső Léda-versekben is jelen van (Meg akarlak tartani, Héja-nász az avaron, Lédával a bálban stb.). Végső elválásukig számtalanszor szakítottak egymással, sokszor változott át szerelmük gyűlöletté, egymás iránti vágyuk paranoiás féltékenységgé, bosszúvá, a megnyugvás, harmónia ritka pillanatai inkább külföldi utazásaikat, találkozásaikat, együttléteiket jellemezte (pl. Áldásadás a vonaton).

Már az első szerelmes versekben föltűnő az az ambivalencia, mely kapcsolatuk adottságaiból következik. A testi-lelki vágy, az együttlét utáni vágyakozás mellett mindig ott van a bűntudat, a szenvedés és a dac is. Léda egyszerre szent, mindent adó nő, múzsa és bűnre csábító, bűnös asszony, szerelmük egyszerre fölemelő varázslat, csoda, és förtelmes, halálos bűnös viszony. Ady törvényszerűnek érzi kapcsolatuk halálra ítéltségét (A mi gyermekünk, Lédával a bálban), ugyanakkor dacosan-büszkén, gőgösen utasítja vissza a világ konzervatív ítéletét, a támadásokat; büszke a nála idősebb asszony iránta érzett szerelmére, rajongására, és maga is odaadással, rajongással szereti Lédát (Léda a hajón).

Kiválasztottságtudatát, prófétai küldetéstudatát is erősíti szerelmük, az Új versek kötet ajánló sorai, és a kötet elejére helyezett Léda asszony zsoltárai ciklus is jelzik, hogy mit jelentett a költőszámára ez a kapcsolat.

 

9. Én-szerep, önértelmezés, létharc – Góg és Magóg fia vagyok én

A Góg és Magóg fia vagyok én… kezdetű vers 1905-ben (dec. 24.) jelent meg először a Budapesti Naplóban. Eredeti címe Verses könyvem előtt volt, ez az Új versek kötet nyitó verse, hatásos felütése a kötetnek, korai ars poetica.

Lendületessége, kihívó, támadó hangvétele Petőfi A természet vadvirága című ars poeticáját idéző. Programvers, de nem általános művészi hitvallás, hanem kizárólag a beszélő személy, a lírai alany magatartására, feladatvállalására koncentráló program.

A vers egyik kulcsszava – mégis – alapján nevezte ezt a költői attitűdöt Király István „mégis-morál”-nak.

A verskezdet indulatos, fenyegető kérdése szembeállítja az egyes szám első személyű beszélőt a konkrétabban később sem meghatározott „ti”-vel („…megkérdem tőletek”, később „Fülembe forró ólmot öntsetek…Tiporjatok reám…”). Az indulat, az érzelmi telítettség nemcsak fennmarad, hanem fokozódik a vers további szakaszaiban.

Az első sor biblikus utalása, a földrajzi-történelmi helynevek, a lázadó vezér alakjának párhuzama végtelenné és időtlenné tágítják a vers világát. A beszélő önmagát mitizálja, küzdelme, ádáz harca gigantikussá növekedik. A mindenkori lázadó szerepét vállalja az új eszmények, az új költészet képviselőjeként.

Látszólagos paradoxon az ősi (Verecke, „ősmagyar dal”; Vazul) és az új (Dévény, új idők új dalai) összekapcsolása. Ady a modernséget kizárólag az ősi, a tiszta (~ pogány) hagyományok továbbvitelével, új és ősi szintézisével tudta elképzelni.

Más verseiben is újból és újból nagy nyomatékot kap ez a kettősség. Vazul nem valós történelmi szerepénél fogva pozitív jelkép, hanem történelmi távlatban, a magyarságért való lázadásában, és ugyanilyen okból lehet negatív jelkép a hagyományosan épp ellentétesen értelmezett Pusztaszer.

Az új kor modern lázadója értelemszerűen „nyugat felől (Dévény) érkezik”, és szemben áll mindazzal, ami a „Kárpátok alatt” fogadja.

Ady költészetének komplexitását jelzi, hogy egy versben is megjelenhet mindaz, ami számos költeményének témája.

Ebben a versben az én-szerep mellett hangsúlyosan van jelen a magyarság kérdése, melyhez szorosan kötődik az élet is („az élet új dalai”). A küldetéstudat összefonódik a küzdés, a harc motívumával, az új kor költője egy új és élő magyarság költője akar lenni.

Az ősi hagyományok, a dicső múlt csak modern szellemiségben, és az új kor kihívásainak megfelelő modern szemlélettel őrizhetők meg. E modern szellemiség lényege a „nyugatiság”, európaiság. A költemény kulcsszavai – új, mégis – szorosan összefonódnak a költészettel és a költői szerepvállalással. Az új szó az idő, a dal, az „énekes Vazul”, és a szárnyak szavakkal, szókapcsolatokkal kapcsolódik össze, jelentése így többrétegűvé válik.

Az új kor, a XX. század költője a modern költészet és stílus (új dal, új szárnyakon) képviselője, lázadása nem az ősi ellen szól, hanem épp annak megőrzésével az ősi, a hagyományos elferdítése ellen. Egyszerre vonatkozik tehát a jelző

történelmi korra, költészetre, stílusra, művészi alapállásra. A mégis szó a inkább a költői magatartás kulcsszava. A vállalt küzdelem kimenetele kétséges („Hiába döngetek kaput, falat.”… „De addig, sírva, kínban, mit se várva”), azonban a beszélő számára nyilvánvaló, hogy csak az általa választott út a helyes. Hite eltántoríthatatlan, elszántsága a végsőkig kitart, és minden gáttal, akadállyal szemben ezt képviseli.

 

10. Magyarság-versek

A magyarság, magyar származás, magyar sors, magyar történelem, magyarság és Európa, a magyarság szerepe Közép-Európában problémái Ady költészetének állandó, folytonosan visszatérő kérdései. Számára magyarsága, ősi származása identitásának meghatározó momentuma, az ősiséghez, eredettudathoz azonban szorosan kapcsolódik a történelem és a modernség is.

Én-verseiben, ars poeticáiban összefonódik mindez, és a sajátos, adys mitologizálásnak köszönhetően újabb párhuzamokkal, kapcsolatokkal egészül ki (Góg és Magóg fia vagyok én…, A Hortobágy poétája, A Tisza-parton, Ond vezér unokája, Egy párisi hajnalon, Dózsa György unokája, Magyar jakobinus dala, Magyar Messiások, Esze Tamás komája, Bujdosó kuruc rigmusa).

A költő e verseiben a beszélő gyakran saját sorsát azonosítja a nép, a közösség sorsával, illetve „rokoni viszonyokba helyezi magát” történelmi alakokkal vagy szerepekkel azonosul. A személyes sors eggyé olvad a nép sorsával, történelmével, a szerepekkel. Ez a nagyfokú azonosságtudat, kiegészülve a vátesz, a próféta attitűdjével, a háború alatt írott költeményekre is jellemző (pl. Ember az embertelenségben, Emlékezés egy nyár-éjszakára, Intés az őrzőkhöz, Krónikás ének 1918-ból).

A magyarság-versekben Ady gyakran él a „szembesítés”, ellentétezés eszközével, gyakran állítja szembe a múltat a jelennel, a jelent a jövővel, a jelenbeli problémák okát a múlt hibáiban, bűneiben fedezi föl, a jövő kilátásait, lehetőségeit a jelentől félti, melyben ismétlődni látja a múltat. Számos e témájú versében meghatározó motívum a tragikum, a bukás, a pusztulás, a nemzethalál látomása. Olykor megszólal e versekben az önostorozás, önsajnálat, de az önirónia, öngúny hangja is.

 

Nekünk Mohács kell

A Nekünk Mohács kell (1908) című versét Benedek Marcell „fordított Himnusz”-nak nevezte, a Kölcsey-vers áldáskérésével szembeni verés, büntetés kérése miatt. A magyarság ostorozása azonban összefonódik az egyén, a beszélő büntetésével, folyamatos bűnhődésével is (2. versszak).

A lírai alany azonosulása „fajtájával” teljes, tehát nem állítja szembe magát, nem emeli ki önmagát közösségéből. Ez a sorsazonosság teszi jogossá és indokolja a beszélő keserűségét és a büntetés kérését. Mintha azt is sejtetné a költemény, hogy az örökös, meg nem szűnő könyörtelen büntetés az egyetlen lehetőség a „túlélés”-re. Amíg van kit büntetni, amíg lesújthat ránk Isten haragja, addig élünk, addig nincsen végünk. Az ős Kaján kétségbeesett felkiáltásával – „Mit ér az ember, ha magyar?” – a Nekünk Mohács kell rezignált kijelentése – „Én magyarnak születem.” – áll szemben.

 

11. Háborús versek

Ady költészete a világháború évei alatt fokozatosan átalakult. A vérengzésekről szóló hírek, a veszteségek, a hátország szenvedései megviselték az amúgy is beteg költőt. A háború borzalmai kétségbe ejtették, legkomorabb vízióit látta megvalósulni.

Nyílt háborúellenessége miatt mellőzték, kötete nem jelenhetett meg a háború évei alatt. Költészetének átalakulása elsősorban versei képi világában, és az üzenettartalmak egyértelműbb megfogalmazásában figyelhető meg, mely összekapcsolódik költői szerepértelmezésének megváltozásával.

A korábban szinte állandóan a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értékelő, átértelmező vátesz-költő szerepe helyett, a jelen eseményeire reflektáló és a múlt értékeit, emlékeit átmenteni igyekvő krónikás szerepében jelenik meg a versekben (Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz, Krónikás ének 1918-ból).  A jelképiség háttérbe szorulása, az expresszionista képalkotás mellett a komor hangulatok, a félelem jellemzik e verseket.

A háborús versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarság-versekkel, és bár Adyt a háború világméretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is.

Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el. Olykor kétségbeesett felkiáltásokban, figyelmeztetésekben idézi ezeket ( „Az Élet él és élni akar,…”; „S megint élek, kiáltok másért: / Ember az embertelenségben.”)

 

Az eltévedt lovas

Néhány költeményben megmaradnak, megújulnak az előző pályaszakasz poétikai sajátosságai. Az eltévedt lovas című vers képi világa szinte megfejthetetlen. A titokzatos, valahonnan érkező és valahová tartó lovas szimbolikus alak, de jelképisége többértelmű.

Egyrészt a lovas a harcos, a katona alakját idéző, de rokonítható a bujdosó kuruc alakjával („hajdani”) is. A valahonnan és valahová nemcsak térben, hanem időben is értelmezhető. A kísérteties és szinte mozdulatlan jelen világában („Volt erdők és ó-nádasok / Láncolt lelkei riadoznak.”; „Kísértetes nálunk az Ősz”; „Alusznak némán a faluk”) fölbukkanó múltbeli „eltévedt lovas” maga is kísértet. Azonosítani nem lehet, nem válik láthatóvá.  A bizonytalanságok, sejtelmesség mellett a második és harmadik szakasz előtérbe állítja a jelent (most és itt), de az idő és a hely nem válik konkréttá. A köd, az Ősz, a November szavak is inkább a bizonytalanságot, sejtelmességet fokozzák. A természeti környezetre, a térbeli viszonyokra utaló szavak (erdő, nádas, sűrű bozót, domb-kerítéses sík, pőre sík), az emberi környezet hiánya („És hírük sincsen a faluknak”, „Alusznak némán a faluk”), és csak az utalásban szereplő ember („S fogyatkozott számú az ember”) látszólag bőséges információmennyiség, mégis ugyanazt a nyugtalanító bizonytalanságot erősítik, mint az időbeliség szavai. A többes szám első személyű beszélő (nagyapáink óta, Kísértetes nálunk…) sem helyezhető el a vers világában, nem lehet tudni, hogy ki ő, és kiknek a nevében beszél.

A költemény legkülönösebb szakasza a hatodik. A felsorolásban olyan szavak és fogalmak kerülnek egymás mellé, és kerülnek azonos nyelvtani helyzetbe, melyek között nincs logikai kapcsolat, és azok, amelyek a vers korábbi szavaival, fogalmaival kapcsolatba hozhatók vagy ismétlések, sem teremtenek tiszta viszonyokat. Kik a „hajdani eszelősök”, a láncolt lelkek, netán maga a lovas is, esetleg a jelen embere, a beszélő is közéjük sorolandó? A félelmet érzékeltető, félelmet keltő szavak (riadoznak, rémei, lapult, kísértetes, bújva, dideregve) kiegészülve a homály és sötétség szavaival (vak, téli, süket köd, köd-guba, novemberes, ködös, múlt századok köde, nincsen fény, nincs lámpa-láng, köd-bozót) és a veszélyre utaló szavak (vérzés, titok, új hinárú út, ordas, bölény, nagymérgű medve) komorrá, félelmessé teszik a vers hangulatát.

A meghatározó köd-motívum, az üres, ember nélküli világ, a lovas hangsúlyozott otthontalansága, kiúttalansága, állandó ügetésre (keresés?) ítéltettetése, a veszélyek, az útvesztő szerű világ az emberi lét elveszettségére éppúgy utal (egyetemesség), mint – ha a tájelemeket „beazonosítva” más versek „magyar tájaival” (A magyar Ugaron, A téli Magyarország, Kocsi-út az éjszakában) – a magyarság kiúttalanságára, pusztulására.

 

12. Életrajzi adatok, életmű

Ady Endre (1877-1919)

- 1877. november 22-én a Szilágy megyei Érmindszenten született Ady Endre. Családja elszegényedett köznemesi (a költő szavaival bocskoros, hétszilvafás) família. A költő édesapja, Ady Lőrinc, fiát jogi, politikusi (megyei tisztségviselői, szolgabírói) pályára szánta. Édesanyja, Pásztor Mária ágán papok és tanítók is voltak Ady ősei között. Testvére, Ady Lajos (1881-1940), aki büszke volt híres bátyjára (ő írta meg Ady Endre első életrajzát, mely 1923-ban jelent meg).

- Ady az elemi iskolát szülőfalujában végezte.

- 1888-92 közt tanulmányait Nagykárolyban, a piarista gimnáziumban folytatta.

- 1892-96 közt Zilahon, a Wesselényi kollégiumba járt.

- 1896-97-ben a debreceni egyetemen folytatta tanulmányait (a jogi egyetemet kezdte el, de a tanulást elhanyagolta, az iskolát nem fejezte be). Debrecenben kezdett az újságírással foglalkozni (a Debreceni Hírlap, a Debreceni Főiskolai Lapok és a Debrecen című lapokban publikálta első írásait).

- 1899-ben Debrecenben jelent meg első verseskötete (Versek).

- 1900-ban Ady Debrecenből Nagyváradra ment, a Szabadság, majd a Nagyváradi Napló című ellenzéki újság munkatársa lett, végleg az újságírói pályát választotta (a költészet ekkor még inkább másodlagos volt Ady számára).

- 1900-1903 közt Ady Nagyváradon dolgozott, Nagyváradi Naplónál alakult ki az az újságírói stílusa, mely publicisztikájának jellemzője maradt a későbbiekben is. Támadások érték szókimondó, kemény hangú, ironikus, gúnyos cikkei miatt (Egy kis séta című cikkéért beperelték, majd elzárásra ítélték). Nagyvárad azonban nemcsak a sikereket, hanem a szörnyű betegséget is jelenti a költő életében. Betegsége (egy nagyváradi táncosnőtől kapta meg a halálos kórt) – a vérbaj (szifilisz) – ebben az időben még gyógyíthatatlan volt (az ezzel kapcsolatos érzésit dolgozta fel Ady a Mihályi Róza csókja című novellában).

- 1903-ban Nagyváradon ismerkedett meg Ady első nagy szerelmével, Lédával (Diósy Ödönné Brüll Adél). A férjes asszony szerelme, kapcsolatai és pénze új távlatokat nyitott meg az ifjú publicista-költő előtt: Párizst, a nagyvilágot.

- 1903-ban jelent meg második verseskötete Még egyszer címmel.

- 1904-ban Ady Léda segítségével Párizsba utazott és egy esztendőt töltött a francia fővárosban. Az utazása előtt felvette a kapcsolatot több fővárosi lappal, és párizsi cikkeit, tudósításait már a budapesti újságok is közölték. Párizs azonban nemcsak mint publicistát, de mint költőt is érettebbé tette Adyt, tulajdonképpen a párizsi élmények, Párizs és a Léda-szerelem felszabadító ereje indítják el költővé válásának, tudatos költővé érésének folyamatát.

- 1905-től Ady a Budapesti Napló munkatársa.

- 1905-ben a Figyelő című folyóiratban közölte Ady egyik leghíresebb, két nagy egységből álló publicisztikai esszéjét Ismeretlen Corvin-kódex margójára címmel. Ez az esszé az egyik legfontosabb dokumentuma Ady művészi és politikai ars poeticájának, alkotói és társadalmi programjának, sok olyan motívumot tartalmaz, mely költészetének is alapmotívuma, szimbóluma.

- 1905-12 közt hét alkalommal is járt Párizsban.

- 1906-ban jelent meg Új versek című kötete. A kötet a modern magyar költészet korszaknyitó alkotása.

- 1907-ben jelent meg Ady Vér és arany című kötete, ebben az évben főképp a Népszavak ír.

- 1908. január 1-jén indul a Nyugat című folyóirat. Ady kezdettől fogva publikál a lapban amelynek főmunkatársa. Ugyanebben az évben jelent meg a Holnap antológia.

- Ugyancsak ebben az ez év novemberében  jelent meg az Új Idők című lapban A duk-duk affér című írása. A cikk előzménye a Holnap című antológia kötetének kiadása volt, mely a konzervatív irodalomkritika heves támadását eredményezte, és e támadások célpontja a kötet összeállításában szerepet nem vállaló költő volt (bár a Holnap irodalmi társaság alapításában részt vett Nagyváradon). Ady úgy érezte, hogy mások helyett is őt érik a durva támadások, és az

irodalmi vezér, költőfejedelem szerepét is elutasította.

- 1908-ban jelent meg Ady következő kötete Az Illés szekerén című.

- 1909-ben jelent meg a Szeretném ha szeretnének című kötet.

- 1910-ben A Minden-Titkok versei című kötet látott napvilágot.

- 1911-ben nem jelent meg kötete, csak 1912 januárjában (A menekülő Élet), illetve ebben az évben közölte folytatásokban verses regényének fejezeteit (Margita élni akar, 1912). A mű befejezetlen maradt, és nem jelent meg önálló kiadványként később sem.

- 1912-ben Ady végleg szakított Lédával. Nyilvánosság előtt zajló szerelmük nyilvános lezárására két versben kerül sor, az Elbocsátó szép üzenetben és a Valaki útravált belőlünk címűben. Lédával való kapcsolata mellett Ady életében számos nőnek volt rövidebb-hosszabb ideig szerepe. Mély barátság fűzte a Nyugat híres nőírójához, Kaffka Margithoz (1880-1918), de szintén szoros szálak fűzték Vészi Margithoz (a Budapesti Napló volt főszerkesztőjének, Vészi Józsefnek lányához) vagy Dénes Zsófiához (író, művészeti író, 1885-1987).

- A háború kitöréséig még két kötete jelent meg: A Magunk szerelme (1913) és a Ki látott engem? (1914) címűek.

- 1914-ben ismerte meg Ady Boncza Bertát (Csinszka), a fiatal leány már 1911 óta írt rajongó leveleket a költőnek.

1915-ben összeházasodtak, családi életük azonban nem volt boldog.

- 1914 és 1918 között nem jelent meg önálló kötete, a háború alatt írt verseinek gyűjteményes kötete (A halottak élén, 1918 aug.) élete utolsó alkotása.

- 1917-től Ady és Csinszka Budapestre költöztek (Verse Pálné utcai lakás ma múzeum).

- 1919. Január 27-én a Liget szanatóriumban halt meg Ady Endre.

- Utolsó verseskötete (Az utolsó hajók, 1923) már jóval halála után jelent meg, Földessy Gyula (költő, író, tanár; Ady köteteinek szerkesztésében is segédkezett) szerkesztésében (e kiadványban értelemszerűen már kronologikus sorrendben vannak a versek).