Ady Endre: Csinszka versek, Az Őrizem a szemed elemzés

Csinszka-versek:

Boncza Berta szerepe Ady életében máig vita tárgya. Az azonban bizonyos, hogy Robotos Imre szándékoltan illúziófoszlató és -romboló tanulmánya (Az igazi Csinszka) a valóságnak, a tényeknek csak szerény szeletét fedi. A fiatal lány és a beteg költő kapcsolatának boncolgatása túl van az irodalomtörténet feladatán, különösen az értékelés lehetőségén, s a magánélet kívülállók számára többnyire érthetetlen szféráit érinti.

Más megítélés alá esik a Csinszka-szerelem költői megjelenítése. A halottak élén‘ kötet ˜Vallomás a szerelemről’ ciklusa tartalmazza e verseket. A kötet egészének megfelelően stilisztikai egyszerűsödés figyelhető meg, háttérbe szorul a szecessziós ornamentika és szcenika. A szecessziós–szimbolista versépítkezést felváltja a letisztult, népdalokat idéző, elégikus hangoltságú műforma. A Csinszka-versek legfőbb kérdése: lehet-e a szerelem menedék, rév, kikötő a világban, a világgal szemben? A válasz bizonytalan, mégha erősebbnek is érezzük az az “igen” akarását.

Általánosságban:

- Az Őrizem a szemed az öregedő férfi féltő szerelmi vallomása. Elsősorban a társra találás vigasza, a háború közepette védő, óvó otthon békéje jelenik meg benne, s nem a szerelmi szenvedély.
– Az otthonos szerelem verse ez a költemény. A hazaérkezés motívuma már egymagában tanúskodik erről (“Érkeztem meg hozzád”). Nem pusztán egy motívum ez a többi között, de meghatározta a költemény egészét. A hazaérkezésé a versben a megjelenített szituáció. Az egyik oldalon ott áll az idegen világ, a másikon ezzel szemben a társra lelt ember.

Elemzés:

- Jellegzetes paralelisztikus-ellentétező kompozíció (keresztszerkezet ABAB): a költemény két része, egymást keresztezve, felesel egymással; az inkább otthongondolatot megszólaltató 1., 3. és az inkább ellenséges világot megjelenítő 2., 4. szakasz.

– Az első versszak két párhuzamosan szerkesztett kijelentő mondatból áll. Az ismétlések, a ragrímekből adódó keresztrímek, a 4/3 osztású, tiszta ritmusú ütemhangsúlyos sorok népdalszerű egyszerűséget hangsúlyoznak. A népi jelleget, nyugalmat a viszonylag hosszú, 3 s 4 szótagú, szavak nagy száma (53,9%) is felerősíti.

– A formai sajátosságok a megtalált boldogsághoz való ragaszkodásról, nyugalomról beszélnek. Az egymást fogó kéz s az egymásba néző szem képe biztonságérzetet áraszt: sugallja a védő, gondoskodó érzés kölcsönösségét.
– A legtöbb kultúrában az egymást fogó kéz s az egymásba mélyedt szem mindig is a társra lelt sorsokat, szerelmespárokat jelenítette meg. Érződött az ábrázolt mozdulatokon át az otthon lényege: egyfelől az idegenséggel szemben a biztonság, másfelől pedig az értelmetlen létezéssel szemben az értelemmel telített emberi létezés.

– De a felszín nyugalma mélyén megjelenik mindnyájunk közös sorsa, a “vénülő” melléknév megismétlésével, a halál közelsége, közeledése.

– Csupa nyugtalanság a második strófa. Eltűnik a magyaros verselés, melyet a szeszélyesen hullámzó időmérték váltja fel; enjambement-ok, a rímtelenség és a néhány szótagú szavak sokasága szakítják meg a vers szabályosságát.

– A szerelmeseken, az otthonon, kívüli valóság riasztó idegenségét megjelenítő, apokaliptikus helyzetet fest fel a versszak (“Világok pusztulásán”). Az egyedi, elvont főnév többes számú használata, a világok alak s a gerundiumos tömörítés (“mikor a világok pusztulnak” mellékmondat helyett a “világok pusztulásán” kifejezést használja) felnagyítja a veszélyt.
– Mint a vers szavai sugallják: a rettenet, a riadtság a jellemző érzés ebben a strófában.

– A vadember szimbólum (2. sor elején: “ősi vad” metafora) a világirodalomban mindig a személyiség primitív rétegét, a tudat alatti mélyt idézte. Itt is ezt jelenti: innen lépett át az én a szerelem révén egy magasabb személyiségszintre, a vademberiből az igaz emberibe; az értelmetlenség birodalmából az értelemébe. Humanizáció ment végbe. Ennek tükre a lírai cselekvés: a társra találás, az otthonteremtés.

– A világméretű katasztrófa élményét csak a hazaérkezés felvillanó motívuma enyhíti némileg, bár igazi biztonságot ez sem jelent (“S várok riadtan veled”).

– A harmadik strófa az első megismétlése. A grammatikai tartalom változatlan, de az érzelmi-hangulati háttér megváltozott. Hatással van rá a 2. versszak riadalma; ugyanaz a költői kép (az egymást fogó kezek s az egymásba néző szemek) már nem csupán a biztonságot sugározza, hanem a pusztulás hatására a görcsös egymásba kapaszkodást is. A tragédia lehetősége, közelsége felértékeli az egymásra találás boldogságát, de ugyanakkor tudatosítja e boldogság törékenységét, fenyegetettségét is.

– A záró strófa szorongó kérdéseit is ez váltja ki. A miértre, a meddigre azonban nincs válasz: a világ és az egyén sorsa kiszámíthatatlan. Az egymásba kulcsolódó kezek és az egymást őrző szemek harmadszor visszatérő motívuma az élet diszharmóniájával szemben a harmónia, a boldogság igényét hangsúlyozza. Jelezve az akart harmóniát, a második szakasz rímtelensége ellenében félrímek csendülnek össze. Nem a megnyugvás békéje tölti fel érzelmileg a vers lezárását, inkább ennek az erőltetett illúziója, az emberség megóvásának szándéka.

– A vers két része műnemszerűen is szétválik: az 1., 3. versszak inkább az idill, a 2., 4. A ballada felé hajol (tragédia).

– Otthontalanság és otthon párharcában a mégist mondó dacé marad a zárszó. Mert igaz: aláaknázza az első versszak megtalált idilljét a második strófa, de a harmadik megismétli ismét az első szavait. S hiába kérdőjelezi meg ezt a visszadacolt idillt a jövő árnyaival a negyedik szakasz első két sora: “Nem tudom, miért, meddig/Maradok meg még neked”. A két utolsó sorban rácsapott erre a mégis morálja: “De a kezedet fogom/S őrizem a szemedet.”

– A költemény lényegét tömörítette képbe a címbe kiemelt sor: Őrizem a szemed. Az őrzöm helyett álló, régies őrizem alak már egymagában jelez valamiféle pátoszt, ünnepiességet, s ezt még teljesebbé teszi az átvitt jelentés. A szemet általában nem szokták őrizni. A szokatlan használat éppúgy, mint az archaizáló alakváltozat s a címbe ugratás megemelte a szót, önálló lírai sugárzást biztosított neki.

– (Az Intés az őrzőkhöz című költeményre játszik rá ez a cím. Az őrzés gondolata vetül rá a versre. Több lett így a megjelenített szerelem puszta egyéni érzésnél. Őrhellyé vált az. Egy veszélyeztetett, pusztuló világban tartotta magát rajta keresztül az otthon akarata, a boldogság vágya, az álom az idillről. Ez a mozzanat jelentette a Csinszka-szerelem legbensőbb lényegét. A kéz a kézben, a szem a szemben szépsége. A diszharmónia fölött élt a harmónia, a tragédiát oldotta a remény. Képi formát kapott az értelmes emberi létezés utáni vágyódás: a boldogságakarás, az otthonigenlés.)