Leszáll az alkony,
S a fenyvesek árnyékában
Feltűnik a fény.
Sejtelmes árny-játék
A koronák felett.
Rohanásnak indul az idő,
Egyenesen az éjnek száguld.
A felhők mögött,
Sejtelmes arccal
Felpislant a Hold.
És mágikus erővel
Szórja minden földi-halandóra
Az éj-félelmét.
Fehéren izzik a gömb
A csillag-paletta mezején,
Mit sem sejtve az elmúlásról,
Mely minden perccel
Egyre közelebb merészkedik
Véres sebet marva
A nyugodt, félelmet
Árasztó éj-holdra.
A száz sebéből vérző,
Misztikus égi fény-őr,
Fény-könnyet áraszt
A csillag-mező minden
Harcosáért, harcba szállva
A pusztító égi-gyilkossal.
Véres harc ez, a lét harca,
Mely súlyos pillanatokkal
Döf szíven minden égi-harcost.
De a Hold-harcost földre teríti
Az izzó fény-golyó, s
Örökre az elmúlás mezejére
Száműzi az ég-paletta vidékén,
Pusztulás árasztva a csillag-mezőre.
Immár a misztikus éji, sejtelmes
Fény-játék nem pislant a horizont felett.
Helyébe lép az izzó vörös-szörnyeteg,
Fénnyel árasztva el a Földet,
Elégetve minden hitet és lelket.
Immár a gyilkos-Nap uralja
Az égi-paletta birodalmát,
Vérben áztatva a Hold-harcosokat.
Kecskemét, 2011. augusztus 13.
0 Megjegyzések