Debreceni Zoltán: Esteledik

Felétek a magas hegyeken Kisvejkén még látom bíborlik a felhő.
Mellettem az alföldön a szürke árnyakra,
nélküled bús csókot lehel a néma esti szellő.

Hajdúbagoson már felébredt az éjszaka,
a kis falumban csendesen csörtet.
Az ezüstös hold is feljött már az égre,
maga előtt hunyorgó csillagokat görget.

A távolban Sáránd környékén a vonat zakatol,
kettétörve a csendet.
Néhány udvarban hangosan kutya csahol,
a házak holdfényben derengnek.

A szívem ha rád gondolok,
csendes dalra fakad.
E szép táj most szívemnek öröm s ihlet.
A nyugalma most velem itt marad,
s lelkemből írom neked a verseimet.

A villanyfény árnyékot táncol a bólingató fákra.
Eszembe juttatja mikor együtt sétáltunk ketten,
a zöldellő határban.