Varsás Frigyes: Ébredés II

Azt álmodtam, simogattál,
Szorongattad kezemet,
Séta közben átkaroltál,
S dúdoltad a nevemet.

Kedves hangod az ég alján
Úgy suhant, mint egy madár,
Csiklandozva csókolgatott
Huncutul egy napsugár.

Vízcseppből font kendőjével
Egy szivárvány integet,
S a távolból enyhe kéjjel
Visszhangozza nevemet.

Enyhe szellő cirógatott,
Borzolta a hajamat,
S míg a nevemet fütyülte,
Mint egy álom elsuhant.

Őszi erdő minden fája
Meztelenre vetkezett,
Levelei alászállva
Zizegték a nevemet.

Kristálytiszta hegyi patak
Az arcomat csókdosta,
S kavicsokon bukdácsolva
A nevemet csobogta.

Jó lenne, ha ez az álom
Mindörökké tartana,
Kedves hangod a pusztákon
Szellők szárnyán szállana.

Bár az álom szertefoszlott,
Itt hagyta az ízeket,
Csiklandozva csókolgattál,
S suttogtad a nevemet.