Pej Erika: Hangok, árnyak, várlak

Elnézem a percet ahogy lassan órát perget,

ahogy unottan vánszorog,

szinte már ácsorog.

Hallgatom a szelet, ahogy esőt kerget,

ahogy csendesen kopogva,

zenét varázsol ablakomba'.

A gyertya halovány fénye árnyat vet a sötétbe'

s az éjszaka sűrű komor bársonya

lassan hull szememre.

Vánszorog...

tudom.

Kopog....

még hallom.

Sötét van...

érzem.

Hiányzol...

"vérzem".

Velem vagy

Velem vagy, érzem tested melegét,

(a nap se melegít így)

Érzem szíved lüktetését,

(az anyaföld nem lüktet így)

S ha nem vagy velem akkor is

Velem vagy, hallom hangod.

(csak a szél susogott)

vele vagy, vidít arcod

(csak az árnyék játszott)

hát

várom, hogy átölelj,

(mint tenger a szigetet)

hogy szavamban magadra lelj

(mint tavaszt a kikelet)

Várom, hogy velem légy,

(mint az alma és az ága)

Várom, hogy karodba végy

(mint kisgyermeket az álma)

Velem vagy, mindig, s örökké,

(ahogy a csillag a végtelen égé)

Velem vagy örökkön örökké.

(ahogy a szárnyaló sas az égé)